Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
Távozott a Liverpool együttesétől Danny Wilson, a skót labdarúgás egyik gyöngyszeme.
A mindössze 21 esztendős védő az elmúlt fél esztendőt már hazájában töltötte kölcsönben és lejáró szerződését kihasználta László Csaba korábbi együttese a Hearts, mely komoly terveket szövöget a jövő esztendőre nézve. Igen, valaki szeretné megfogni végre a Celtic csapatát…
Wilson egyébként a Rangers csapatában kezdte meg pályafutását és egyben felnőtt karrierjét is, hiszen 17 esztendősen már bemutatkozott a felnőttek közt, és 14 meccsen egy gólt is jegyzett. Talán nagy volt az akarat, a csábítás, egy világhírű csapat a Liverpool 2010-ben elvitte, ám csupán két meccsen lépett pályára, többnyire kölcsönben szerepelt.
Az utánpótlás ranglétrát végigjárta ami a válogatottat illeti, és jelenleg a felnőtt keret tagja. a címeres mezt 5 alkalommal húzta magára és már gólja is van védő létére.
Becsült piaci értéke 1,5 millió euró.
Őszi Ádám
Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…