A Dortmund csillagát vinné a Man. City! – sajtóhír
A The Times információi szerint a Pep Guardiola által irányított Manchester City szeretné leigazolni a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund fiatal középpályását, nevezetesen Julian Weigl-t…
Számos lap illetve portál néhány hete már-már tényként közölte azt, hogy a Sahtar Donyecket erősítő brazil középpályás, Fred a nyártól a Manchester Cityhez fog szerződni. Azonban állítólag azóta bejelentkezett érte a Manchester United is, így koránt sem biztos az, hogy Guardiola csapatában fog kikötni a brazil futballista. A „kékeknek” természetesen van „B” tervük is erre az esetre, hiszen amennyiben Fred mégsem érkezne, akkor helyette a Dortmund ifjú középpályását, Julian Weigl-t kívánják leigazolni a nyári transzfer időszak folyamán. A német játékost nem mellesleg korábban már többször is hírbe hozták a Manchester Cityvel…
Julian Weigl 2015 nyara óta tartozik a Borussia Dortmund kötelékébe. A fiatal középpályás gyakorlatilag az elejétől fogva a BVB meghatározó játékosának számít, így a neves német csapatnak komoly veszteséget jelentene az ő esetleges távozása. A Dortmund színeiben ez idáig minden frontot egybe véve 121 mérkőzésen lépett pályára. A szerződése egyébként 2021-ig köti aktuális együtteséhez…
Németh Boldizsár