Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A 20 esztendős játékos a Real Madrid elleni BL elődöntőben összeszedett combsérülése miatt kénytelen lesz kihagyni a következő szezon elejét is, hiszen gyógyulása elég lassan halad.
Götze a nyártól a Bayern München játékosa lesz, hiszen 37 millió euró ellenében megvásárolta őt a bajor klub. Bemutatkozása azonban várat majd magára. Ennek oka az, hogy megpróbált a BL fináléjára felépülni, ám azzal, hogy nem pihentette eleget a sérült testrészt, csak nagyobb problémát okozott, aminek következtében szakadás is jelentkezett combjában.
Sérülése így nem valószínű, hogy helyre jön a következő szezon kezdetére, így kénytelen lesz lemaradni a Guardiola vezette alapozásról és az első néhány tétmeccsről.
Götze Jürgen Klopp kezei alatt igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát Dortmundban, két bajnoki címhez és egy kupagyőzelemhez segítve a sárga-feketéket. Idén összesen 16 góllal és 15 gólpasszal segítette csapatát.
Móra Tamás
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt