Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
Az utóbbi napokban egyre biztosabbá vált, hogy a kölcsönben, a West Ham Unitednél szereplő Liverpool csatár, a magas fizetési igények miatt nem marad a „Kalapácsosoknál”, és egyelőre visszatér padozni a Mersey-partjára.
Ennek ismeretében pedig nyilván való, hogy egy új, viszonylag gól erős támadóra lesz szüksége a londoni együttesnek. Az első számú jelölt a posztra, a spanyol válogatott, és a Sevilla csatára, Álvaro Negredo.
Sőt, a hírek már konkrét ajánlattételről szólnak, bár rögtön hozzá kell tennünk, hogy a sevillaiak nehezen, csak nagyon jó áron hajlandók megválni a 27 éves játékostól. A friss részletek szerint a WHU 17 millió eurót, és 3 milliónyi, esetleges bónusz kifizetését is vállalná.
Nos nem csodálkozunk, hogy az elmúlt szezonban összesen 31 gólt szerző támadóért kötik az ebet a karóhoz, José Maria Del Nido elnök úr a következőt nyilatkozta a spanyol együttes állásfoglalásában:
„A West Ham ajánlott 17 millió eurót, és 3 millió bónuszt. Szerintünk ez túl alacsony ár, Negredo ennél többet ér. Jelenleg, egy még négy évig érvényes szerződése van velünk. Különben is nálunk érzi otthon magát. Álvaro sok gólt szerzett, és boldogan játszik itt.”
Érdekesség, hogy a Sevilla már az átigazolási szezon kezdetén el kezdett gyengülni, ugyanis a minap a gárda egy másik kulcsembere már eligazolt, mégpedig Jésus Navas a Manchester Citybe.
Balogh József
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…