A lengyelek hatvan éven keresztül tőlünk tanulták a labdarúgás művészetét, majd legyőztek bennünket az 1972-es müncheni olimpiai döntőben. Azóta mi tanulhatnánk tőlük. Hogy mit is? Leginkább azt, hogy miképpen építsünk fel magunknak egy piaci alapokon működő professzionális bajnokságot, ami hosszú távon versenyképes lehet az európai topligákkal. Mitrovits Miklós cikke eredetileg a Leshatár 2017/2. számában jelent meg.
A lengyel foci a magyar közvélemény számára meglehetősen ismeretlen. A hazai köztudatban jobban benne vannak a cseh, horvát vagy román csapatok nevei és az elmúlt évtizedes szereplésük emléke. Mindez nyilván abból adódik, hogy az említett nemzetek válogatottjai vagy klubcsapatai a kilencvenes években és a kétezres évek elején kisebb-nagyobb sikereket értek el, valamint néhány játékosukat nyugodtan nevezhetünk máig Európa- vagy világklasszisnak is.
Az utóbbi időben azonban szerencsére mindez változóban van, s egyre nagyobb az érdeklődés a lengyel foci iránt. Ennek több összetevője lehet. Egyfelől Robert Lewandowski, Jakub Błaszczykowski, Grzegorz Krychowiak, Arkadiusz Milik, vagy egy kicsit a távolabbra tekintve a BL-győztes Jerzy Dudek nevét minden futballszerető ember jól ismeri. Másfelől a lengyel válogatott ott volt a legutóbbi két Európa-bajnokságon is. A 2012-es döntőn rendezőországként vett részt, igaz nem túl eredményesen, ám a 2016-os franciaországi megmérettetésen kiválóan szerepelve, veretlenül esett ki büntetőpárbaj után a későbbi győztes portugál nemzeti tizeneggyel szemben. Legutóbb pedig mindenki felkapta a fejét arra is, hogy a dánokat, montenegróiakat és a románok megelőzve toronymagasan megnyerték a VB-selejtező csoportjukat, és simán kvalifikálták magukat a 2018-as oroszországi világbajnokságra. Végül, a lengyel bajnokság azért is került a figyelem középpontjába itthon is, mert az elmúlt években tucatnyi magyar játékos igazolt a Visztula mellé, ráadásul közülük többen bajnokságot és kupát is nyertek csapataikkal. Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás 2015-ben a Lech Poznań színeiben akaszthattak aranyérmet a nyakukba, míg Nikolics Nemanja 2016-ban és 2017-ben bajnok, 2016-ban kupagyőztes és gólkirály lett a Legia Warszawa játékosaként, valamint az év játékosa díjat is megkapta. 2017-től pedig már Nagy Dominik is lengyel bajnoknak mondhatja magát a Legiával.
A lengyel foci magyar szemmel
Nekünk magyaroknak azonban nem csak a jelen miatt, és nem is csupán a lengyel–magyar barátság miatt érdemes a lengyel focira figyelnünk. Kevesen tudják, hogy a magyar szakemberek a lengyel labdarúgás megteremtésében és naggyá tételében elévülhetetlen érdemeket szereztek. Ha csupán egy mondatban kellene összefoglalni a magyar edzők lengyelországi tevékenységét a múltban, akkor azt kell mondani, hogy a magyarok kétszer építették fel a lengyel labdarúgást: egyszer 1918 után, majd pedig 1945 után.
Az első világháború befejezése után több magyar edző is Lengyelországban vállalt munkát, ahol persze szívesen fogadták őket, mivel a magyar foci (a csehvel és az osztrákkal együtt) a világ élvonalába tartozott. Az 1921. évben megrendezett első országos lengyel bajnokságot a Pozsonyi Imre által irányított Cracovia nyerte. Pozsonyi aztán Barcelonába tette át a székhelyét, de névjegyét örökre letette Lengyelországban. A válogatottat is ő irányította, így egyáltalán nem meglepő, hogy a lengyel nemzeti tizenegy Budapesten a magyarok ellen játszotta le első hivatalos nemzetközi mérkőzését. S ami még érdekesebb, a lengyelek máig ellenünk léptek a legtöbbször pályára.
Nem Pozsonyi volt az egyetlen sikerember a lengyeleknél. A két háború között megrendezett tizennyolc szezonban – jelenlegi ismereteim szerint – tizenöt magyar edző tíz első osztályú klubnál fordult meg, és mindössze öt olyan szezon volt, amelyben nem dolgoztak magyar trénerek. 1924-ben pedig a párizsi olimpia miatt nem rendezték meg az országos döntőt, de a lengyel olimpiai válogatottat is magyar kapitány vezette, valamint az ősszel induló körzeti alapon lebonyolított bajnoki alapszakaszban is dolgoztak magyarok.
1921 és 1939 között a magyar edzők mérlege három arany-, négy ezüst- és négy bronzérem volt. Az 1939-es bajnokság a második világháború kirobbanása miatt ugyan félbeszakadt, éppen akkor, amikor a magyar Szabó Péter irányította Ruch Chorzów állt az élen, és jó esélye volt arra, hogy megnyerje a bajnokságot.
A két világháború között háromszor fordult elő az, hogy a dobogón két magyar tréner irányította klub végzett: 1922-ben és 1925-ben a második és a harmadik helyen állt „magyar” csapat, míg 1938-ban az arany- és az ezüstérem is magyar edző nyakába kerülhetett. Külön érdekesség, hogy ez utóbbi alkalommal egy testvérpár, Fogl I. Ferenc és Fogl II. Károly csapata végzett az első két helyen. Fogl II. Károly a háború után visszatért Lengyelországba a Warta Poznańhoz (1946–1947), onnan Polonia Warszawa csapatához szerződött (1948), majd újra a Wartánál dolgozott (1949–1950). Később több alsóbb osztályú klubot vezetett (Brda Bydgoszcz, Czarni Nakło, Polonia Chodzieź, Olimpia Poznań). Ő az egyetlen olyan edző Lengyelországban, aki a háború előtt és a háború után is dolgozott a lengyel bajnokságban. Fogl III. József, a harmadik testvér pedig egy rövid ideig az AKS Chorzówot irányította még a háború előtt.
Külön kell szólni a Wisła Krakkóról és Schlosser Imréről. A Slózi volt a Wisła történetének első trénere (1924–1925), majd a távozása után a krakkói csapat kétszer is bajnok tudott lenni edző nélkül (1927, 1928). Ha ezeket az aranyakat nem is tulajdoníthatjuk száz százalékban a magyar klasszis érdemének, azt azért az egykori játékosok is megerősítették, hogy Schlossernek óriási érdemei voltak abban, hogy a Wisła később nagy csapat lett. (Erről tanuskodik az a fénykép is, amit a bajnokcsapat Schlosserrel közösen készített, vagyis a magyar világklasszis később is meglátogatta és minden bizonnyal jó tanácsokkal látta el volt csapatát.)
Slózit követően a Wisłának csak 1929-ben lett újra edzője a cseh František Koželuh személyében, majd őt követte – ismét néhány év kihagyással – a magyar Nyúl Vilmos. Mind Schlosserrel, mind Nyúllal bronzérmes lett a Wisła. Nyúl után még egy edzője volt a krakkói gárdának: Otto Mazal-Škvajn Csehszlovákiából érkezett a háború előtti utolsó – végül félbeszakadt – szezonra. A Wisłának tehát 1945-ig csupán négy edzője volt, két magyar és két cseh, és a két magyar két bronzéremhez segítette a krakkói „fehér csillagos“ klubot.
A magyar futball a háború után újra a világ élvonalába emelkedett, 1950 és 1954 között pedig bátran kimondható, hogy a világ legjobbja volt. Nem meglepő, hogy a lengyelek újra magyar földön keresték tanítómestereiket. 1955 és 1972 között ismét rengeteg magyar szakember dolgozott Lengyelországban, és a sikerek sem maradtak el.
A Magyarországon kevésbé ismert Steiner János 1955-ben a Legia Varsóval, 1959-ben a Górnik Zabrzével, 1960-ban pedig a Ruch Chorzówval is bajnok lett. Ő az egyetlen olyan külföldi tréner Lengyelországban, aki három különböző klubot is a csúcsra vezetett. Steinert a később legendássá vált Kazimierz Górski vitte Varsóba. Górskit azért küldték Budapestre, hogy a 7:1-re végződött magyar–angol válogatott mérkőzés alatt találjon a varsói katonacsapatnak egy megfelelő edzőt. A választása Steinerre esett, aki nem is keltett csalódást. A Legiát a Budapesti Honvéd mintájára szervezte át, több alkalommal Budapesten edzőtáboroztak, hogy a Honvéddal játszhassanak vagy csak az edzéseiket figyeljék. Ennek köszönhetően 1955-ben a klub története első bajnoki aranyát és a kupagyőzelmet is bezsebelte.
A Górnik Zabrze csapatánál Opata Zoltán fektette le az alapokat. A bányászklub a hatvanas évek kirakatcsapata lett, így nem csoda, hogy Steinert is elvitték egy évre. Ám mégsem ő lett a klub legnagyobb magyar legendája, hanem Kalocsay Géza, aki 1970-ben a KEK-döntőig vitte a Zabrzét. Fájdalom, hogy – a pletykák szerint – nőügyei miatt a döntőn már nem ő ült a kispadon. A bécsi döntőt el is bukták a lengyelek a Manchester City ellenében. Az egykori játékosok még ma is egybehangzóan állítják, hogy Kalocsayval megnyerték volna a meccset. Ne felejtsük el, hogy ebben a csapatban játszott az a Włodziemierz Lubański, akinek a válogatottbeli gólrekordját (50) Lewandowski éppen most döntötte meg.
Azt pedig még kevesebben tudják, hogy Grosics Gyula is kijárt fél éven keresztül Zabrzébe a város kapusait edzeni. Többek között azt a Hubert Kostkát is edzette, aki az 1972-es olimpiai döntőn ellenünk védett.
A háború utáni időszak mérlege magyar szempontból tíz aranyérem! Tehát 1947 és 1973 között tíz lengyel bajnokcsapat edzője volt magyar. Az említetteken kívül még Fogl II. Károly, Farsang Ferenc, Szusza Ferenc és Kontha Károly vezette aranyéremig csapatát.
A lengyel futball addigi csúcspontját 1972-ben éppen ellenünk, a müncheni olimpiai döntőben érte el. A lengyel válogatott kispadján az a Kazimierz Górski ült, aki Steinert 1955-ben Varsóba vitte, akinek a magyar Aranycsapat volt a példaképe. Számunkra nem csupán az a szomorú, hogy 2:1-re elvesztettük az olimpiai döntőt, hanem az is, hogy 1972 óta a lengyel futball egyértelműen jobb, mint a magyar. Az 1974-es és az 1983-as világbajnokságon bronzérmet szereztek, de 1978-ban és 1986-ban is továbbjutottak a csoportjukból. A rendszerváltás után a lengyel futball is átélt egy kisebb mélyrepülést, de a 2002-es és a 2006-os világbajnokságon már jelen voltak, ahogy a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságon is.
Klubjaik a magyarokhoz hasonlóan nem remekeltek a kilencvenes években, ám még a rendkívül kaotikus viszonyok között is kétszer a BL-főtáblára tudtak kerülni (a Legia 1995/96-ban, a Widzew 1996/97-ben). Az elmúlt évtizedben azonban e téren is látványos a fejlődés. 2008 óta nyolc alkalommal jutott lengyel klubcsapat az Európa-liga csoportkörébe, egy alkalommal pedig a BL főtáblájára.
Nézzük, mi kellett ahhoz, hogy a lengyelek újra felkerüljenek a világ futballtérképére. Hogyan szervezték át a bajnokságot, mi kell ahhoz, hogy piaci alapon egy működőképes és sikeres modellt valósítsanak meg? Miért néz ki jelenleg a lengyel Ekstraklasa Közép-Európa legprofesszionálisabban megszervezett bajnokságának? Annyit előljáróban elárulhatunk, hogy sajnos ma már nem a magyar modell a lengyelek példaképe, hanem inkább a német. Viszont nekünk, lehetne akár a lengyel minta az irányadó. Az egykori mesterekből ugyanis tanítványok lettek, a tanítványokból pedig lassan mesterek válnak.
Az Ekstraklasa, mint modell
Az Ekstraklasa Részvénytársaságot a klubok kezdeményezésére 2005. június 14-én hozta létre a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) és tizenhat elsőosztályú klub 1 millió złoty (kb. 70 millió forint) alaptőkével. A részvények egyenlő arányban (5,8%) oszlanak meg a klubok között, így összességében 92,8 százalék tulajdonuk van, míg a PZPN a maradék 7,2 százalékot birtokolja.
Az Ekstraklasa Rt. igazgatóságát (Zarząd) Marcin Animucki irányítja. Animucki 1979-ben született és jogász végzettséggel rendelkezik. Érdekes módon nem a labdarúgásban, hanem a kosárlabdában volt érdekelt. Karrierje befejezésével a Widzew elnöke lett, ahol kemény harcot folytatott a szövetséggel. Az Esktraklasa felügyelőbizottságába (Rada Nadzorcza) egy-egy főt delegál az előző szezon legjobb négy legjobb csapata, két főt pedig a többi tizenkét klub választ meg, valamint egy hely illeti meg a PZPN mindenkori elnökét, aki jelenleg Zbigniew Boniek. Az Ekstraklasa Rt. feladatait annak egyes főosztályai (Departament) végzik. Így van logisztikai, pénzügyi, kommunikációs, marketing és szponzorációs főosztály is.
Az Ekstraklasa Rt. feladatai közé az első osztályú professzionális labdarúgó-bajnokság megszervezése és lebonyolítása, valamint a médiajogok és a központosított marketingjogok értékesítése tartozik. Korábban, 2006 és 2012 között az Ekstraklasa Rt. rendezte meg a lengyel szuperkupa-döntőt, 2006 és 2009 között a lengyel kupát, illetve 2007 és 2013 között az ifjúsági bajnokságot (Młoda Ekstraklasa) is. Jelenleg azonban csak és kizárólag a felnőtt lengyel labdarúgó-bajnoksággal foglalkozik. Lengyelországban tehát nem a szövetség, hanem a szövetség és a részt vevő klubok közösen az Ekstraklasa Rt. égisze alatt bonyolítják le a bajnokságot.
A bajnokság megszervezése mellett az Ekstraklasa Rt. egyik legfontosabb feladata a televíziós jogok értékesítése. A kialakított üzleti modell szerint a bajnokság mind a 296 mérkőzését élőben közvetítik. Még jóval az Ekstraklasa létrehozása előtt, Zbigniew Boniek kezdeményezésére a PZPN és a Canal+ aláírt egy öt évre szóló 100 000 000 dolláros szerződést a lengyel bajnoki meccsek kizárólagos közvetítési jogairól. Ezt akkor az „évszázad szerződésének” nevezték. A Canal+ azonban jól teljesített, így az Ekstraklasa Rt. megalakulása után a kiírt pályázatot újra elnyerte.
Jelenleg tehát a bajnoki mérkőzések a Canal+, a Canal+ Sport és az nSport csatornákon, valamint tovább értékesítve az Eurosport1 és 2 lengyel nyelvű adásain láthatók. E csatornák természetesen a legdrágább „sport csomagban” fizethetők elő Lengyelországban az nc+ szolgáltatónál. Ezen kívül a legérdekesebb meccsek legjobb jeleneteit továbbértékesítették a TVP, a Polsat és a TVN tévécsatornáknak is. Az Ernst & Young könyvvizsgáló cég 2017-es jelentése szerint az Ekstraklasa a médiajogok értékét tekintve a 12. legértékesebb európai liga!
Az előfizető azonban minőséget kap a pénzéért cserébe. A mérkőzések közvetítéséért az Ekstraklasa Live Park cég a felelős. Minden meccset két (!) riporter közvetít, emellett szünetben és a mérkőzések után egy-egy játékossal a pálya szélén, előkészített szponzorok logóit tartalmazó paraván előtt készített interjúkat, illetve a meccs elején és a végén a pálya szélén berendezett mini „stúdióban” beszélgetéseket láthatnak.
A közvetítéseken túl természetesen több kiegészítő műsor is létezik. A 2016/2017-es szezonban a TVP (lengyel közszolgálati televízió) két magazinműsort is gyártott (GOL és a Gol Ekstra), a Canal+ különböző csatornáin pedig a Liga+, Liga+ Extra, valamint az Esktraklasa po Godzinach című műsorok is a lengyel bajnoksággal foglalkoznak. Az Eurosporton pedig a Magazyn Ekstraklasy látható.
Ugyanakkor ma már nem csak televízión, hanem – előfizetés birtokában – az interneten, tableten és okostelefonon (nc+ GO és a Canal+ Sport Online) is nézhetők a meccsek HD felbontásban reklámok nélkül eredeti kommentárokkal. A mérkőzések után azonnal megnézhetők az összefoglalók és a gólok az ekstraklasa.tv oldalon, illetve mobil applikáción, valamint az Onet.pl, a Fakt.pl és a PrzegladSportowy.pl oldalakon. Mindezek természetesen kizárólag csak Lengyelország területén láthatók, olvashatók.
Az Ekstraklasa azonban a külföldön élő lengyelekről (és más érdeklődőkről) sem feledkezett meg. A 2016/2017-es szezon elejétől az Ekstraklasa hivatalos Dailymotion csatornáján minden meccs élőben nézhető HD minőségben reklámok nélkül, valamint a mérkőzések 5 perces összefoglalóit is ide töltik fel. Ez a szolgáltatás azonban – érthető okokból – Lengyelország területén nem elérhető.
A mérkőzésekhez tartozik az is, hogy egy nappal korábban a két csapat edzője és egy kijelölt játékos hivatalos sajtótájékoztatót tart, majd a meccsek után a két csapat trénere szintén. Az újságírók munkáját és a nézők tájékoztatását segíti, hogy több klubnál létezik az ún. mixed zone, ahol a mérkőzések után az újságírók találkozhatnak a hazai csapat játékosaival egy-egy interjú erejéig.
Az Ekstraklasa Rt. feladata a névszponzor és az egyéb támogatók felkutatása. A 2004/2005-ös szezontól kezdve négy éven át az Orange telefonszolgáltató, majd 2011/2012-től újabb négy éven keresztül a T-Mobil, 2016/2017-től pedig a Lotto szerencsejáték cég a bajnokság névszponzora. (Ehhez hozzá kell tenni, hogy Lengyelországban több bukméker cég is működik és mindegyik részt vesz a bajnokság szponzorációjában. A Legia Warszawa mezszponzora például a Fortuna, a Lech Poznańé pedig évekig az STS volt.)
A névszponzorokon kívül több szakosodott támogatója is van a bajnokságnak. Az OSHEE izotóniás italokat gyártó céggel 2016 őszén egy kétéves szerződést írtak alá, miszerint az OSHEE az Ekstraklasa és a 16 benne szereplő klub emblémájával, illetve címerével ellátott italokat hoz forgalomba. Az Ekstraklasa pedig minden közösségi médiában megjelenő posztjában feltünteti az OSHEE cég logóját. Az OSHEE-hez hasonlóan fontos partner az Aztorin óramárka, amely minden Ekstraklasa meccs közvetítésének fő szponzora. A cég termékei rendkívül népszerűek az üzleti világban, a menedzserek, cégvezetők gyakran vásárolnak Aztorin karórát. Az Ekstraklasa éppen az ebben rejlő lehetőséget szeretné kihasználni azzal, hogy a szerződés értelmében az Aztorin piacra dobta az Ekstraklasa logójával ellátott karóráit. Ilyen órákat kapnak egyébként a hónap legjobb játékosai is.
Az Ekstraklasa és minden egyes klub mindemellett rendkívüli hangsúlyt fektet a közösségi médiára, elsősorban a Twitterre és a Facebookra. Az Ekstraklasa két fő állású alkalmazottja csak és kizárólag a közösségi felületekkel foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy a hét minden napján folyamatosan posztolják az új híreket, az egységesített, a szponzori logókkal ellátott grafikus dizájnelemekkel kiegészítve. Meccsnapokon, tehát péntektől hétfőig gyakorlatilag folyamatos a hírfolyam. Innen lehet megtudni leghamarabb a csapatok összeállításait, illetve a meccsekkel kapcsolatos legfontosabb információkat, beleértve a párosítások történelmét is. A mérkőzések alatt pedig folyamatosan tájékoztatnak a legfontosabb eseményekről. (A Twitteren már angol nyelvű csatornája is van a ligának.)
A Lotto Ekstraklasa Facebook oldalát jelenleg több mint 230 ezren, a Twitter oldalát pedig 92 ezren követik, de egyes klubok ezen is túltesznek. A Legia Warszawa például közel 1 millió Facebook és 257 ezer Twitter követővel bír, míg a Lech Poznań oldalát is lájkolták már 657 ezren, míg a Twitteren 107 ezren követik. Segíti a keresést és az azonnali híráramlást, hogy a csapatok neveinek évek óta „bevett” hárombetűs hashtagjei vannak, így az egyes meccseken történt események a két csapat rövidítéseiből álló hashtagek segítségével azonnal megtalálhatók (pl. egy Lech Poznań–Legia Warszawa meccsre az #LPOLEG hashtaggel kereshetünk). Ezek a hashtagek megjelennek a közvetítések alatt a képernyőn, illetve minden marketinganyagon is.
Mindezzel együtt azt is érdemes megjegyezni, hogy minden egyes klubnak legalább két honlapja van: egy hivatalos és egy szurkolói. Előfordul az is, hogy a szurkolói oldal látogatottabb a hivatalosnál, ez napi akár több tíz- vagy százezer kattintást jelent.
Az Ekstraklasa Rt. azonban nem egy pénznyelő automata. A közvetítési és egyéb médiajogok értékesítéséből, illetve a szponzori pénzekből származó összebevételének a 86 százalékát juttattja vissza a kluboknak és mindössze 4 százalékot kap a Lengyel Labdarúgó Szövetség. Utóbbi foglalkozik a biztonsággal, a bírók küldésével és a klubok licenszével.
Az eredmények
Ha valaki látott már élőben vagy televízión keresztül Ekstraklasa mérkőzést, akkor nyugodtan megállapíthatja, hogy ez Közép-Európa legprofesszionálisabb módon működő bajnoksága. Mind vizuálisan, mind szervezetileg úgy néz ki, mintha Németországban egy Bundesliga mérkőzésre látogatnánk ki. Nézzük hát meg, milyen eredményekkel büszkélkedhet az immáron 12 éves Ekstraklasa!
Ám még mielőtt rátérnénk a számokra, mindenekelőtt egy nagyon fontos tényezőről kell szót ejtenünk. Ez pedig a stabilitás megteremtése. A csapatok anyagi helyzetének stabilitása, illetve a labdarúgás kifehérítése. Ismert, hogy a lengyel labdarúgást a kilencvenes években és a kétezres évek első évtizedében a káosz, az anyagi bizonytalanság és a korrupció (értsd: bunda) jellemezte. Az Ekstraklasa létrehozása azonban egy nagy lépés volt a lengyel bajnokság kifehérítése irányába, még akkor is, ha nem ment könnyen.
Az első szezon (2005/06) végén rögtön az egyik legnagyobb klub, a Lech Poznań nem kapott licenszt, így azt átvette a 4. helyen végzett Amica Wronkitól. A két klub gyakorlatilag fuzionált, a Wronki megszűnt. Az ezt következő szezonok még nagyobb ügyeket tartogattak. A 2006/07-es szezon végén a két kieső mellett még ketten búcsúztak az élvonaltól: az Arka Gdyniát és a Lęczna Górnikot korrupciós ügyeik miatt a harmad-, illetve negyedosztályba sorolták vissza. Helyettük érkezett a Polonia Bytom és a Zagłębie Sosnowiec, valamint a Ruch Chorzów és a Jagiellonia Białystok. Utóbbi kettő a pályán harcolta ki a feljutást. Nem volt stabilabb a 2008/09-es év sem. A szezon elején a Dyskobolia licenszét átvette a Polonia Warszawa, így a fővárosiak bevásárolták magukat az Ekstraklasába. A Lubint és a Kielcét bundázás miatt kizárták, tehát összességében megint négy kieső lett. A pályán fejutó Lechia Gdańsk és a Śląsk Wrocław mellett a két kizárt csapat helyére jöhetett még a Piast Gliwice és az Arka Gdynia. A 2009/10-es szezonra visszajutott a korábban kizárt Lubin és a Kielce is, de a Jagielloniát 10 pontos büntetéssel sújtották szintén bunda miatt (szerencséjükre még így is bőven bent maradtak). A súlyos büntetéseknek azonban meg lett az eredménye: a 2010/11-es szezonban senkit nem kellett kizárni és senkitől nem vontak le pontokat.
Ezt követően még egyszer, a 2012/13-as szezonban került sor büntetésre, de erre már egy régebbi ügy napvilágra kerülése miatt került sor. A Lubint egy 2005/06-ban elkövetett bundázásért három pont levonásával büntették. Ugyanakkor a 6. helyen végzett Polonia Warszawa is búcsúzott az Ekstraklasától, mivel a tőkeerős tulajdonosa kiszállt a futballból, így a klub nem tudta megszerezni a licenszt. A Polonia azóta is alsóbb ligákban szerepel.
A 2013/14-es szezonban pedig egy jelentős változtatásra is sor került. Mégpedig a rájátszás bevezetésével 37 fordulósra növelték a bajnokságot. A 30. forduló után a csapatokat alsó és felsőházra osztják, pontjaikat felezik és még egy kört, azaz 7-7 fordulót játszik az első nyolc, illetve a második nyolc csapat egymással. Ez a rendszer üzleti szempontból kiválónak bizonyult, hiszen a felsőházi rájátszásban szinte minden meccs teltházas, valamint a televíziók előtt is rengetegen figyelik a meccseket.
A bajnokság kifehérítésének, valamint a költségek növekedésének voltak nagy vesztesei és nagy nyertesei is. Kétségtelenül, hogy a két legnagyobb vesztes a két łódźi klub, a Widzew és az ŁKS. A 700 ezres városban óriási népszerűségnek örvend a futball, a zavaros anyagi helyzetnek köszönhetően azonban sok évi ingázás után mind a két csapat az ötöd osztályban találta magát. El kellett telnie néhány évnek, hogy mind a ketten magukra találjanak. Jelenleg az ŁKS a harmad-, a Widzew a negyedosztályban szerepel, de jó eséllyel néhány év múlva újra az Ekstraklasában láthatjuk őket. A Widzew tavaly kapott új stadiont, azóta minden hazai meccsüket 14-18 ezer néző előtt (!) játszák.
A nagy nyertesek közé a Legia Warszawát, a Lech Poznańt, illetve az időközben feljutott Śląsk Wrocławot és a Lechia Gdańskot kell sorolnunk. Láthatóan a nagy városok vonzzák a tőkét és a bevételeik növelésére is nagyobb lehetőségeik vannak. Ugyanakkor elmondható, hogy utóbbi két klubban jóval nagyobb potenciál van, mint amennyit most mutatnak.
A fejlődés mérhető a bevételeken, a nézőszámokon és a sportbéli eredményeken keresztül. Az Ekstraklasa Rt. tevékenységét a Deloitte és az Ernst & Young könyvvizsgálócégek évente elemzik, így 2005 óta jól nyomon követhetők az eredmények.
Bevételek
A legfontosabb mutató, hogy a klubok bevételei miképpen alakulnak, illetve azok miből tevődnek össze. A Deloitte 2005 óta évente ugyanazon három kategória alapján vizsgálja a bevételeket: 1. Kereskedelmi bevételek – szponzori szerződésekből, reklámokból, mezek és ajándéktárgyak értékesítéséből származó bevételek; 2. Közvetítésekből származó bevételek – a bajnokság és a nemzetközi kupameccsek közvetítése után járó összegek; 3) A mérkőzések napján befolyt bevételek – jegy- és bérleteladásból, illetve a büfékből származó jövedelmek. A Deloitte tehát nem veszi számításba a játékoseladásokból származó, illetve a nemzetközi kupaszereplésekért járó bevételeket.
A legszembetűnőbb, hogy az Ekstraklasa 12 éve során a klubok átlagos bevétele megháromszorozódott (11,6 millióról 36,2 millióra növekedett). Az egyes klubok között azonban nagyobb a különbség. Míg 2005-ben a klubok bevétele 3,4 és 21,1 millió złoty között mozgott, addig 2016-ban 10,42 és 207,42 millió złotys összegek jelentették a minimumot és a maximumot. Tehát a legkevesebb bevételt elkönyvelő klubok között háromszoros (tehát átlagos), a legtöbb bevételt szerző klubok között pedig közel tízszeres a különbség (tehát az átlagos növekedésnél több mint háromszor nagyobb). Érdemes megjegyezni, hogy a 2005/06-os első Ekstraklasát is, valamint a 2016/17-es eddigi utolsót is a Legia Warszawa nyerte meg. 2005-ben azonban öt klub is több bevételt termelt nála, ma pedig már nincs vetélytársa e téren. A varsói klub megtizenötszörözte a bevételeit, nem számítva a tavalyi BL-szereplésért járó pénz!
Az Ekstraklasa természetesen nem ugyanazokból a klubokból áll, mint 12 évvel ezelőtt. A tizenhat csapatból mindössze tíz olyan klub van, amely most is és a kezdetnél is jelen volt: a Wisła Kraków, a Zagłębie Lubin (2 szezon kihagyással), a Wisła Płock (9 szezon kihagyással), a Korona Kielce (1 szezon kihagyással), a Legia Warszawa, a Lech Poznań (az Amica Wronkival egyesülve), a Cracovia (1 év kihagyással), az Arka Gdynia (7 szezon kihagyással), a Górnik Zabrze (2 szezon kihagyással) és a Pogoń Szczecin (5 szezon kihagyással). Tehát lényegében csak a Wisła Kraków, a Legia Warszawa és a Lech Poznań szerepelt az Ekstraklasa eddigi mind a tizenkét szezonjában. E tény rögzítése azért fontos, mert a klubok bevételeire nagy mértékkel hatással van az, hogy melyik osztályban szerepel. Így a számokat csak e három klubnál tudjuk érvényesen összehasonlítani.
A klubok bevételei millió złotyban (szezonok száma)
Az Ekstraklasa első éveiben Wisła, Legia, Lech uralom jellemezte a bajnokságot, egy lubini és egy wrocławi aranyérmet leszámítva, majd a 2012/2013-as szezontól máig tartóan gyakorlatilag Legia-Lech párharccá egyszerűsödött a helyzet, Legia fölénnyel. A Wisła 2011/12 óta nem jutott az ötödik helynél feljebb. Nagyjából ez tükröződik a bevételeken is. A Legia Warszawa 2011-től, a Lech Poznań pedig 2013-től – kisebb megtorpanásokkal – de szignifikánsan növelni tudja a bevételeit. Az is látszik, főképpen a Lechnél, hogy azokban az években, amikor a bajnokságot meg tudta nyerni (2010, 2015) jelentősen megugrottak a bevételei. A Legia Warszawa 2016-os pénzügyi duplázását pedig a klub 100. évének megünneplése körüli felhajtás, illetve a centenáriumi évben óriási mennyiségű mez és ajándéktárgy piacra dobása okozta. Ugyanakkor a Wisła bevételeire tekintve látható, hogy a stagnálás jellemző, amit a csapat sikertelensége okoz elsősorban.
Érdemes még kitérni az ún. kiscsaptokra is, közülük a Cracovia és a Pogoń Szczecin érdemel figyelmet. A krakkói gárda folyamatos jó marketinggel egyenletes fejlődést mutat, a szczecini klub pedig a régi stadionja ellenére, az Ekstraklasába való visszatérése óta folyamatosan növekszik.
A táblázatban nem szereplő klubok közül még hármat kell megemlíteni, amelyek most már stabil és meghatározó szereplői az Ekstraklasának. A Jagiellonia Białystok 2007-ben 5,8 milliós bevétellel rendelkezett, 2016-ban pedig már 15,41 milliót könyvelhetett el, de 2015-ben a 21 milliót is meghaladta. A Lechia Gdańsk a Jagiellonia mellett az egyik legdinamikusabban fejlődő klub Lengyelországban. 2007-ben még csak 4,6 millió złotyt termeltek egy év alatt, 2016-ban pedig már 41,52 milliót! Igaz a gdański klub rendelkezik az egyik legtőkeerősebb szponzorral, az Energa konszernnel. A Śląsk Wrocław pedig 2007-ben lekönyvelt 3,6 milliós bevételéhez képest, 2016-ban már 19,52 milliós, 2015-ben pedig 26,14 milliós összeget értek el. E három klubban még óriási a potenciál, mivel a három város dinamikusan fejlődik, klubjaik egész régiót lefednek, így a piacuk még jelentősen bővíthető.
A klubok bevételeinek összetétele (millió złotyban)
Az Ernst & Young adatai szerint a legutóbbi szezonban az nc+ szolgáltatón összességében mintegy 26,4 millióan látták a mérkőzéseket. (Tudni kell, hogy az nc+ a legdrágább, havi 100 złotys – kb. 7500 ft – csomagban adja a meccseket.) Az adatokból kitűnik, hogy a Legia meccseire a kíváncsi leginkább a tévénéző, mivel ezeket átlagosan 190 ezren nézték meg. Nem csoda, hogy a három legnézettebb mérkőzés is a Legiáé volt. Ezek a következők voltak: 2017.04.09. Lech Poznań–Legia Warszawa (346 ezer), 2017.05.17. Legia Warszawa–Lech Poznań (335 ezer), 2017.03.19 Lechia Gdańsk–Legia Warszawa (257 ezer). Talán mondani sem kell, ezek mind teltázas rangadók voltak, amelyekre 41 026, 28 820, illetve 37 220 szurkoló váltott jegyet. A rájátszás utolsó – bajnoki címről döntő – mérkőzését (Legia Warszawa–Lechia Gdańsk) azonban a Canal+ mellett a TVP2 közszolgálati csatornán is sugározták, így 1,14 millióan (!) látták Lengyelországban a mérkőzést.Érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy miből tevődnek össze a klubok bevételei. Látható, hogy folyamatosan nő a közvetítésekből befolyt összeg, 2016-ban már meghaladta a kereskedelmi bevételeket, ami megfelel a nyugati trendeknek. Ez egyben azt is jelenti, hogy miközben folyamatosan nőnek a nézőszámok, egyre többen nézik a televíziókban is a meccseket. 2016 ebből a szempontból rekordot hozott, mivel mind a kereskedelmi, mind a meccsnapokon befolyt bevételek csökkentek, de a televíziós közvetítéseknek köszönhetően még így is 17 százalékos növekedést ért el az Ekstraklasa.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy a bevételek mellett mekkorák a kiadások. Ezzel kapcsolatban egy fontos – talán a legfontosabb – adatot érdemes megnézni. Mégpedig azt, hogy a bevételek mekkora hányadát költik a klubok fizetésekre. A Deloitte könyvvizsgáló cég szerint, akkor lehet rentábilisan működtetni egy klubot, ha a fizetések nem haladják meg a bevételek 60 százalékát. Az Ekstraklasában szereplő tizenhat klub közül 2015-ben négy (Wisła Płock – 227%, Lechia Gdańsk – 63%, Korona Kielce – 120%, Górnik Lęczna – 80%), 2016-ben pedig hét (Wisła Płock – 109%, Ruch Chorzów – 83%, Lechia Gdańsk – 81%, Korona Kielce – 81%, Jagiellonia Białystok – 80%, Górnik Lęczna – 75%, Śląsk Wrocław – 71%) klub haladta meg ezt a határt. A Legia Warszawa a bevételei csupán 47%-át költötte a fizetésekre 2016-ban.
Természetesen lehet többet költeni a fizetésekre, mint amekkorák az említett forrásokból befolyó bevételek, ha a tulajdonos hozzá tudja tenni a különbözetet, ám ebben az esetben negatív lesz az évi mérleg. E területen tehát van még hova előre lépni Lengyelországban is, de jó jel, hogy a 2016-os évben a csapatok több mint fele, azaz kilenc klub a bevételei 60 százaléka alatt tudta tartani a fizetések összegét, és csupán egy klub (Wisła Płock) költött a bevételeinél többet a fizetésekre.
Nemzetközi szereplések
A fejlődés másik legfontosabb mutatója a játék minőségének javulása, a nemzetközileg is mérhető eredmények. A lengyel válogatott jó szerepléséről már volt szó, az Ekstraklasa a megalakulása óta huszonöt 2 millió euró vagy annál drágább játékost tudott eladni. Közülük többen – pl. Lewandowski, Milik, Krychowiak, Grosicki – több tízmillió eurót érnek ma a játékospiacon. (Lewandowski BL-döntőt játszott, Krychowiak pedig kétszeres EL-győztes.)
De hogyan szerepelnek a lengyel bajnokság klubjai a nemzetközi kupákban? Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy az Ekstraklasa első évétől a legutóbbi szezonig, melyik lengyel „kupacsapat” meddig jutott. Az első szezon kupaszereplői még nem az Ekstraklasa rendszerben harcolták ki az indulási jogot, tehát igazából a 2006/07-es szezontól érdemes az eredményeket figyelni. Tizenegy szezon alatt a Wisła Kraków egyszer, a Lech Poznań háromszor, a Legia Warszawa pedig négyszer jutott el az UEFA kupa, illetve az Európa-liga csoportkörébe, tehát nyolc csoportkörös szerepléssel büszkélkedhet Lengyelország. Érdemes megemlíteni, hogy a Legia Warszawa két alkalommal még a csoportból is továbbjutott.
Az eddigi csúcspont azonban mindenképpen a Legia Warszawa 2016/17-es Bajnokok-ligája szereplése. A csoportkörben rendkívül nehéz ellenfeleket kapott a lengyel bajnok. A címvédő Real Madrid mellett, a Borussia Dortmund és a Sporting Lisszabon mögött a papírforma alapján az utolsó hely várt a Legiára. Hogy mégsem így történt abban nagy szerepe volt annak, hogy menetközben lecserélték a kispadon Besnik Hasi albán szakembert az egykori Legia-játékos, Jacek Magierára. Végül a Sportingot verve a harmadik helyen továbbjutott a varsói alakulat, így még februárban is játszhatott az Európa-ligában az Ajax Amszterdammal, ahol a későbbi döntős hollandok csak nagy nehezen tudták legyőzni a lengyeleket.
Lengyel klubcsapatok a nemzetközi kupákban
Végül ki kell térni a nézőszámok alakulására is. Általánosságban elmondható, hogy a kiesőktől és a feljutóktól függetlenül az Esktraklasa nézőszámai évről évre növekednek. 2009/10-ben 1,18 millióan, 2010/11-ben 1,98 millióan, 2011/12-ben 2,1 millióan, 2012/13-ban 1,99 millióan (ez az egyetlen csökkenő év), 2013/14-ben 2,46 millióan, 2014/15-ben 2,46 millióan, 2015/16-ban 2,69 millióan, 2016/17-ben pedig már 2,85 millióan látogattak ki a stadionokba. A legutóbbi két szezonra tekintve ez azt jelenti, hogy a 2015/16-os szezonban 9100 volt a meccsenkénti átlagnézőszám, 2016/17-ben pedig már 9600, vagyis 5 százalékos volt a növekedés. A csúcsnézőszámokat a Lech Poznań tartja, a Legia ellen a 28. fordulóban 41 026, a 26. fordulóban a Łęczna ellen 40 324, míg a 10. fordulóban az Arka ellen 39 539 néző volt kint a meccsen. A legtöbben a 27. fordulóban váltottak jegyet, ekkor a nyolc meccsen összesen 113 897 néző volt a stadionokban. Az is elmondható, hogy minden klubnak sikerült legalább egyszer teltházas vagy teltház közeli mérkőzést játszania.Nézőszámok
A táblázatot böngészve fontos megjegyezni, hogy a 2012-es lengyel-ukrán Európa-bajnokság előtt szinte minden klub új stadiont kapott, vagy jelentősen felújították a régi létesítményét. Így lett 2009-ben a Lubin stadionja 16 086, 2010-ben a Lech stadionja 42 837, a Legia stadionja 30 967, a Cracovia stadionja 14 572, 2011-ben az Arka stadionja 15 139, a Gliwice stadionja 10 037, a Wisłáé 30 967, a Lechia új stadionja 41 620, a Wrocławé pedig 42 771 férőhelyes. Az EB-t követően kapott új stadiont a Zabrze, a Jagiellonia, illetve a Termalica is. A 2016/2017-es szezonban csak a Wisła Płock, a Ruch Chorzów és a Pogoń Szczecin, a 2017/2018-asban pedig a Wisła Płock és a Pogoń Szczecin nem rendelkezik új létesítménnyel.
Az új stadionokat sok esetben a régi helyére építették, de úgy, hogy közben a klubok nem költöztek el máshová, vagyis az építkezés közben is a pályán folytak a mérkőzések. Ezért láthatók olykor rendkívül alacsony nézőszámok a 2008–2011-es periódusokban.
Az új stadionok átadása szinte mindenhol óriási nézőszám növekedést eredményezett, amelyhez hozzájárult az egyes csapatok jobb, illetve rosszabb szereplései. Látszik, hogy a Legia és a Lech sikerszériája kezdetén kapott új stadiont, ahogy a Jagiellonia is jó periódusban vette birtokba az új létesítményt. (A táblázatban kiemeltük azokat az éveket, amelyekben már az új stadionban játszottak a csapatok.)
A nézőszámok megtartása és növelése azonban az egyik legnehezebb feladat. Éppen ezért az Ekstraklasa mindenhol eltörölte a kötelező klubkártyát. Ma Lengyelországban személyi igazolvánnyal vásárolható belépőjegy. A klubkártyákat viszont átalakították egy olyan szolgáltatássá, amelyet szívesen vesz igénybe a legtöbb szurkoló. Ilyenek például a hivatalos shopban nyújtott kedvezmények, a Lioness céggel közösen kombinált szolgálatások, de sok helyen a klubkártya egyben feltölthető bérletként is szolgált a városban.
Nézőszámok alakulása az Ekstraklasában
Összességében az Ekstraklasa egy nagyon figyelemre méltó kísérlet arra, hogy egy közép-európai ország labdarúgását Európa élvonalához közelítsék. A siker nem garantált, hiszen a futball ma nagy mértékben függ az adott ország GDP-jétől is. Lengyelország ebben a mutatóban is jól áll a régióban, de még messze elmarad a centrumországoktól. A kérdés természetesen nem intézhető el ennyivel. A lengyelek tanulva a német modellből, megpróbálják a saját bajnokságukat piaci alapon felépíteni és versenyképessé tenni. Ha egyre több pénz áramlik a bajnokságba, akkor idővel egyre jobb játékosokat lesznek képesek megtartani, ami nem csak a színvonalat, hanem az egész bajnokság értékét növeli. Lengyelországban a politika egyáltalán nem szól bele a labdarúgás irányításába, a klubokat gazdag vállalkozók, menedzserek irányítják, akik igyekeznek a lehető legérdekeltebb tőkeerős cégeket bevonni a klub támogatói körébe. A bajnokság egyre népszerűbb. Ma Lengyelországban az Ekstraklasa egy jól csengő brand, amely vonzza és nem taszítja az embereket. Ha sikerül ezt a felfelé ívelő tendenciát tartóssá tenni, akkor Lengyelország nagy lépést tehet a centrum felé. A piac jelentős, az akarat megvan.
Források:
-
ekstraklasa.org
- Deloitte éves jelentései
- Ernst & Young éves jelentései
