Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Nikolics góljával győzött először idén a Chicago! – videóval

Ma hajnalban az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai profiligában szereplő Chicago Fire csapata a klub gólvágójának, Nikolics Nemanjának a találataval aratta első idei bajnoki sikerét a tengerentúlon!

IMG_20180408_083633Nikolics továbbra is bombaformában! (forrás: twitter.com/niko_nemanja)

Mára virradó hajnalban az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga hétvégi fordulójában az előző szezon gólkirályának, Nikolics Nemanjának a klubja, a Chicago Fire is pályán volt. Természetesen Niko a chicagói klub kezdőjében szerepelt, de ezen semmi meglepő nincs, ahogy jóideje azon sem, hogy gólerős támadónk megint betalált!

Nikolicsék hazai környezetben fogadták a tavalyi szezon Keleti Főcsoportjának döntősét, a Columbus Crewt. A mérkőzésen mindössze csupán 3 kaput tálaló lövés volt, ebből egy fűződik a hazaiak nevéhez, akiknek ez az 1 lövés is elég volt Nikolics révén a sikerhez! A lesipuskás támadó a mérkőzés első lövését követően szerezte meg csapatának az előnyt, amikor is a Crew védelmi hibáját kihasználva csapott le a labdára a 27. percben, melyet könnyedén lőtt a vendégek kapujába! Ez volt Nikolics 4. találata a 2018-as bajnoki szezonban csapata 4. bajnokiján (1-0)! Végül nem is módosult már az állás, ezzel tehát első sikerét is meghozta Nikolics klubjának! A Fire kulcsfigurája természetesen végigjátszotta a találkozót, mely hosszabbításának 4. percében egy sárga lapot is kapott, de ennek aligha van jelentősége, a fő, hogy legeredményesebb magyar támadónk újból megmutatta miért ő a liga egyik legjobbja!

MLS, alapszakasz
Chicago Fire – Columbus Crew • 1-0 (1-0)
Helyszín: Toyota Park, Bridgeview – 11.023 néző
Gólszerzők: Nikolics (27.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!

Nagy Dávid