“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Nem túlzás azt állítani, hogy Mario Balotelli viselkedése rengeteget javult a Nizzában eltöltött évek alatt. Bár az is igaz, összeszedett néhány piros lapot a francia bajnokság berkein belül, de ezeknek nagy része jogtalan volt. A Nice-ben remek teljesítményt nyújt, ráadásul talán karrierje során ez idáig sehol sem becsülték meg ennyire, mint aktuális csapatában. Azonban gyakorlatilag biztos, hogy idén nyáron elhagyja Nizzát, s állítólag a legnagyobb esély arra van, hogy visszatér a Serie A-ba…
Olasz sajtóhírek szerint ügynöke, Mino Raiola több együttessel is felvette a kapcsolatot Mario Balotelli miatt. Korábban összeboronálták már a Juventusszal és a Napoli-val is a Nice gólfelelősét, legutóbb pedig az AS Rómával hozták hírbe Balotelli-t. Az előbb említett csapatok közül azonban mindegyik tagadja, hogy komoly érdeklődést mutatna az olasz támadó játékjoga iránt.
Mario Balotelli az aktuális idényben ez idáig minden frontot egybe véve 32 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 22 alkalommal volt eredményes. Formáját tekintve tehát nincs vele gond, s ahogyan már említettük, viselkedése is rengeteget javult régi önmagához képest. De vajon akkor miért nem akarja egyik nagyobb olasz klub sem? Ennyire nem bíznak abban, hogy megváltozott, vagy szimplán Mino Raiola személyétől vannak már kibukva a Serie A-s csapatok vezetői…? A nyári transzfer átigazolási piac kezdete még kicsit odébb van, így addig természetesen változhatnak a dolgok Balotelli-t illetően, s persze nem szabad készpénznek venni azt, amit az olasz média közzétesz…
Németh Boldizsár
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…