Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: magabiztos szerb győzelem ráhangolásként, újabb svéd iksz

Míg a szerbek gólparádét rendeztek, addig a svédek újra csak szenvedtek a felkészülés utolsó meccsén.

letöltés (3)

Alighanem már a világbajnokságon várható kezdőcsapattal állt fel Mladen Krstajic irányításával a szerb válogatott Grazban Bolívia ellen. Így aztán nem meglepő, hogy szinte minden húzása bejött déli szomszédunknak. Már a negyedik percben betalált Aleksandr Mitrovic, aki később még kettőt vállalt magára. Az első negyvenöt percben valamivel többet birtokolta a labdát Bolívia, ám míg a szerbek tizenegyszer, addig a dél-amerikaiak kétszer kísérleteztek lövéssel. A korai gól olyannyira feldobta az európai társaságot, hogy aztán Ljajic, majd ismét Mitrovic volt eredményes. A szünet előtt még Ivanovic is bevette Viscarra kapuját.

A második negyvenöt perc elejét meg tudta nyomni Bolívia, aminek gól is lett az eredménye, de ebben ki is merült a fellángolás. Merthogy húsz percnyi – tulajdonképpen macska-egér – játékot követően Mitrovic meglőtte önmaga harmadik, csapata ötödik gólját. Bár Bolívia nem tartozik a világverők közé, így aztán kevés konzekvenciát lehet levonni ebből a sikerből, mindazonáltal a Chile elleni vereség után önbizalomnövelő győzelmet szereztek a rajt előtt Krstajic tanítványai.

Szerbia – Bolívia 5-1 (4-0)
Graz, vezette: Jager (osztrák)
Gólok: A. Mitrovic (4., 23., 68.), Ljajic (19.), Ivanovic (42.) ill. Campos (48.)
Sárga lapok: Milenkovic (9.) ill. Anez (53.)
Kiállítva:

Szerbia: Stojkovic (Rajkovic, 80.) – Ivanovic, Milenkovic, Tosic (Rukavina, 67.), Kolarov – Matic (Milivojevic, a szünetben), Milinkovic-Savic (Grujic, 63.) – Tadic (Radonjic, 85.), Ljajic, Kostic – A. Mitrovic. Szövetségi kapitány: Mladen Krstajic

Bolívia: Viscarra – Anez, Haquin, Raldes, Sagredo Chavez – H. Sanchez (Ali, 63.), Saavedra (Ribera, 57.), Bejarano (Vargas, 80.), Justiniano (R. Rodriguez, 75.) – Arce (Vaca, 51.), Campos (Vargas, 69.). Szövetségi kapitány: Cesar Farias

https://www.youtube.com/watch?v=3EV-4T8sW0I

1200

Ami a göteborgi találkozót illeti, két vb-résztvevő csapott össze, Svédország Perut fogadta. A dél-amerikai együttes a vb-hez közeledve két felkészülési meccset vívott, Skóciát 1-0-ra, Szaúd-Arábiát 3-0-ra verték meg. A svédek néhány napja Dániával játszottak, s értek el gól nélküli döntetlent. Talán némi meglepetésre a hazaiak irányították a találkozó elejét, Claesson és Forsberg előtt is adódott kisebb lehetőség, majd a negyedórát lezárva Toivonen lövése kerülte el Gallese kapuját. Újabb tizenhárom perc elteltével aztán villantak a vendégek, akik Farfán révén kerültek ziccerbe, Olsen azonban a helyén volt. Ezeken kívül kiegyenlített találkozót játszottak a felek, akik a szünet előtt nem sokkal Claesson újabb lehetősége maradt kihasználatlan, amiért csak dicsérni lehet Gallese-t, aki leért a jobb alsóra. A látottak alapján igazságos döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A folytatásban sem tudtak egymás fölé kerekedni a felek, pedig a lehetőség mindkét oldalon adott volt. A kapusok azonban lehúzták a rolót, még úgy is, hogy a játékrész derekán meghűlt a vér a svédekben: Olsen ugyanis ütközött az egyik peruival, szerencsére azonban tudta folytatni. A hajrá már inkább a cserékről szólt, így maradt végül a gól nélküli döntetlen, ami viszont abból a szempontból sokat jelenthet, lévén masszívvá állt össze a skandinávok védelme.

Svédország – Peru 0-0
Göteborg, vezette: Moen (norvég)
Gólszerzők:
Sárga lapok: C. Ramos (67.)
Kiállítva:

Svédország: Olsen – Lustig (Krafth, 70.), Lindelöf, Granqvist, Augustinsson – Claesson, S. Larsson (G. Svensson, 90+2.), Ekdal (Hiljemark, 82.), Forsberg (Rohden, 85.) – Toivonen (Kiese Thelin, 76.), Berg. Szövetségi kapitány: Janne Andersson

Peru: Gallese – Advincula, C. Ramos, A. Rodriguez (Santamaria, 81.), Trauco – Carrillo (Polo, 85.), Tapia (P. Sanchez, 76.), Yotun, Cueva (Flores, 78.) – Guerrero, Farfán. Szövetségi kapitány: Ricardo Gareca

https://www.youtube.com/watch?v=IdaaINntJNc

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara. Rosztov és Volgograd – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Vikgográd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 | 2002 | 2006
2010 | 2014