A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A világbajnokság előtt utoljára lépett pályára Franciaország a felkészülés jegyében. A főpróba felemásan sikeredett USA ellen. A jenkik vezettek is, végül viszont ikszre tudták menteni a meccset Deschamp tanítványai.
A francia nemzeti csapat az utolsó, világbajnokság előtti meccsén USA ellen lépett pályára hazai környezetben a felkészülés zárásaként. A Lyonban megrendezett meccs esélyese a Deschamp által vezetett válogatott volt.
Úgy is tűnt már a legelején, hogy Franciaország hamar érvényre juttathatja a papírformát, azonban az 5. percben Pogba lökete a kapufán csattant! A következő igazán nagy helyzete a hazai válogatottnak a 39. minutumban volt, amikor is újból a kapufát találta el a labda, ezúttal Griezmann próbálkozásából! Az amerikaik jól álltak a sarat, de túl sok támadást nem tudtak vezetni, ellenben a franciákkal, ám a szünet előtt mégis az Egyesült Államok került előnybe! A 44. minutumban a hazai hiba után Green lökete akadt be, amely zárta is a félidőt lényegében (0-1)!
A fordulás után kevéssel megduplázhatta volna előnyét USA, ám a 49. percben Bobby Wood lesen volt. Közel tíz perccel később csúnya jelenetek szemtanúi lehettek a drukkerek, amikor egy francia szögletet követően Miazga és Giroud fejeltek össze, miközben Steffen kapus is eltalálta őket, aki a labdát próbálta meg kiöklözni. Egy darabig állt a játék, mindkét sérült játékos feje vérzett, majd Giroud-t és Miazga-t is le kellett cserélni. A franciák ezután is igyekeztek nyomást gyakorolni vendégükre, ám állta a sarat a tengerentúli válogatott, vagy éppen a gallok támadásaiba csúszott egy kisebb hiba. Végül megtört a jég, s a 78. perben Mbappé egalizált (1-1)! A rendes játékidő leteltével 4 perc ráadás jött. Végül újabb gól már nem született, ám Fekir távoli lövésénél nagyot védett Steffen a lefújás előtt. Ennek az eredménynek örülhetnek az amerikaiak, míg a franciák bizakodhatnak, hiszen a mutatott játékuk nem volt rossz, csak a támadásaikat nem tudták több alkalommal sem jól befejezni. A világbajnoki szereplését jövő szombaton, 12 órától kezdi meg Franciaország Ausztrália ellen.
Félkészülési mérkőzés
Franciaország – USA • 1-1 (0-1)
Helyszín: Groupama Stadium, Lyon
Gólszerzők: Mbappé (78.), ill. Green (44.)
Nagy Dávid
Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.
A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…