Kaposvárról indult, tizenegy éven át védte az Újpest hálóját és volt válogatott kerettag. A futballt kedvelő és követő közegnek aligha kell bemutatni Balajcza Szabolcsot, aki pár hete úgy döntött, hogy visszavonul, pályafutása utolsó profi állomáshelye így Siófok lett. Védéseit azonban továbbra is csodálhatja egy szűkebb réteg, hiszen a Megye I-ben szereplő Hetes labdarúgójaként folytatja immáron amatőrként. A visszavonuló kapuvédő a Somogy Sportjának adott interjújában összegzett és elárulta, hogyan éli meg élete ezen periódusát.
Balajcza Szabolcs visszavonult
– Tizenegy évnyi újpesti szerepvállalás után a mögöttünk álló esztendőben csapatot és osztályt váltottál, Siófokra szerződtél. Milyen volt pályafutásod utolsó profi éve?
-Roppant kétarcúra sikeredett, ugyanis sem nekem, sem pedig a csapatnak nem indult jól a szezon eleje. Nem úgy sikerült a nyári felkészülés, ahogyan azt elterveztük, és elrontottuk az őszt, melynek a második felében már egyre jobban belejöttem, és végül a csapat húzóembere tudtam lenni. Tavasszal 17 forduló alatt 14 gólt kaptunk mindössze, ez holtversenyben a Szegeddel a legjobb mutató volt, így végül sikerült kiharcolnunk a bennmaradást. Nagyon jól éreztem magam Siófokon, szép emlékekkel távoztam.
– Mikor érett meg benned a visszavonulás gondolata, mi késztetett erre a döntésre?
– Nem titok, szerettem volna még profi maradni, és kitölteni a kontraktusomat Siófokon, hiszen remekül éreztem magam és a játék is jól ment. Annak ellenére, hogy 39 esztendős vagyok, fizikálisan nem éreztem azt, hogy most kellene abbahagynom. A tulajdonos döntött így, ő szeretett volna szerződést bontani, váltani. A miérteket nem tudom, de kénytelen voltam elfogadni. Nem szakmai okok diktáltak, viszont barátsággal váltunk el, nincs bennem harag. Miután ez kiderült, szerettem volna egy profi csapathoz igazolni, talán lett is volna rá lehetőség, csak várni kellett volna egy kicsit, de időközben jött egy felkérés, egy lehetőség, amivel úgy gondoltam, hogy élnem kell. Így lettem az UTE egyik kapusedzője, a profi pályafutásomat pedig lezártam, hivatalosan is a visszavonulás mellett döntöttem.
– Természetesen a labdarúgással nem hagytál fel, csupán a profi jelzőt amatőrre cserélted, és a Megye I-ben szereplő Hetes labdarúgója lettél. De miért pont a Hetes?
– Ez a történet roppant érdekesen indult, ugyanis egy esküvőre voltam hivatalos, ahol felvetődött az ötlet, és elkezdtek győzködni. Egy héttel később felhívott a klub elnöke, én pedig úgy éreztem, hogy ezt az átmeneti időszakot – levezetésnek nem mondanám, mert tíz év múlva sem fogom befejezni – Somogyban szeretném tölteni, hiszen innen indultam. Tizenhét évesen itt váltam felnőtt futballistává Kaposmérőben, a Rákóczi akkori megyei fiókcsapatában Prukner László kezei alatt. Rengeteg megkeresést kaptam, főként budapesti és környékbéli amatőr kluboktól, de úgy éreztem, Hetes egy jó döntés a számomra. Alkalmazkodunk egymáshoz, csak mérkőzésekre járok haza, hétközben Budapesten tartom magam formában és dolgozok. Itt Somogyban akarom befejezni…
– Egy profi sportoló életében a visszavonulás egy roppant nehéz átmeneti időszak szokott lenni. Mivel töltöd az idődet, nem hiányzik a napi edzésrutin?
– Az UTE kapusedzői ajánlata jól jött, megsegíti az átállást. Azzal foglalkozom, amit elterveztem, nincsen üresjárat, a meccsszituációt pedig kiélem Hetesen, így nem panaszkodom. Továbbá van egy harmadik pillér is, ha minden jól megy, akkor hamarosan indul egy a nevemmel ellátott kapusiskola, ahol edző és szakmai igazgató leszek. Szeretnék felépíteni egy ilyen iskolát, és úgy fest, hogy erre már most lehetőség nyílik.
– Kaposvárról indultál, sokan úgy gondolták, hogy egyszer majd Kaposváron is fejezed be. Ez a forgatókönyv miért nem jöhetett létre, vagy fel sem merült?
– Nemcsak hogy felmerült, de célom volt a pályafutásomat Kaposváron lezárni. Volt is róla szó, de sajnos ez rajtam kívülálló okok miatt nem jöhetett létre…
– Mindvégig maradtál idehaza, nem álltál légiósnak. Voltak külföldi kérőid? Esetleg van olyan döntés, amit utólag már bánsz?
– Szűk tíz évvel ezelőtt voltak görög és izraeli lehetőségeim, de konkrétumról nem tudok beszámolni, ezek csak puhatolózások voltak. Úgy gondolom, hogy a mai világban kuriózumnak számít az, ha valaki ennyi időt eltölt egy klubban, mint én Újpesten. Erre roppant büszke vagyok.
– Mennyire vagy elégedett a pályafutásoddal, maradt-e benned hiányérzet?
– Maximalista vagyok, így mindig marad bennem hiányérzet, viszont roppant büszke vagyok, hogy vidéki srácként ennyi mindent elértem. Összességében 11 évig védtem az Újpest kapuját, 301 tétmérkőzésen léptem pályára, ezzel pedig én vagyok a lila-fehér klub csúcstartója, nálam többször senki nem állt a gólvonalon. Válogatott kerettag lehettem, amire nagyon büszke vagyok, itt viszont van bennem egy kis hiányérzet, mivel pályára végül nem léphettem címeres mezben, pedig akkortájt 2008-ban nagyon jó formában voltam. Élményekben gazdag pályafutáson vagyok túl, részese voltam a Rákóczi NB I-be való visszajutásának, az új stadion teltházas meccseit pedig sose feledem. Összességében elégedett vagyok.
