Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSV védője a Stoke-ben köthet ki

A 17-szeres holland válogatott Erik Pieters engedélyt kapott a PSV Einfhoven vezetőivel, hogy a Premier League-es Stoke City-vel tárgyaljon, esetleges átigazolásáról.

A hírek szerint a PSV-nél nyitottak a balhátvéd esetleges értékesítését illetően, ugyanis egy év múlva lejár Pieters szerződése Hollandiában. Így hát, ha a Philips-gyáriak pénzt akarnak látni a labdarúgóból, kénytelenek lesznek most eladni.

Az angol klubnál egyébként nem véletlenül szeretnék szerződtetni Pieters-t, ugyanis a balhátvéd posztra csak egyetlen játékosuk, az ír Marc Wilson az egyetlen megoldás.

Pieters becsült ára 3,5 millió euró, ám ennél gyaníthatóan többet kell, hogy utaljon a Stoke, ugyanis nem csak a PSV, de a holland válogatott alapemberéről is van szó. A védő egyébként az előző idényben nem sokat játszhatott, két súlyos sérülése miatt is, így mindössze két bajnokin léphetett pályára, ám az idény végén már az Oranje rendelkezésére is állhatott, az ázsiai túrán.

Balogh József