Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Oyarzabal duplája adta meg a forduló alaphangját- előzetes

A spanyol bajnokság 8. fordulója egy hamisítatlan baszk derbivel indult, amely nem volt híján a fordulatoknak és a góloknak sem – remélhetőleg lesz még pár hasonló találkozó is a folytatásban. Lássuk, mit tartogat számunkra a hétvége Spanyolországban!

Kép: AS.com

Miután az Athletic Bilbao a Real Madrid és a Barcelona ellen is pontot szerzett, joggal lehetett őket a mérkőzés esélyesének tekinteni – még akkor is, ha a tabellán elfoglalt helyük nem volt túl előkelő. Hullámzó teljesítményt mutatnak idén, csak úgy mint a Sociedad, egymás ellen viszont tényleg csak apróságokon múlhatott a siker. Óvatos kezdés után aztán úgy fél óra után kezdtek el felpörögni az események: előbb Oyarzabal szerzett vezetést, majd két perccel később Muniain egyenlített ki, így egy gyors gólváltást követően ismét egyenlő volt az állás.

A szünet után aztán gyorsabban kapcsolt a vendég együttes és Sangalli találatával ismét fölénybe kerültek, ezt pedig nem is engedték ki többé a kezükből. A hajrára kanyarodba Oyarzabal még tizenegyesből duplázni tudott, így kialakult az 1-3-as végeredmény, ami óriási meglepetés a múlt heti Bilbaót látva. A piros-fehérek egyébként jóval többet birtokolták a labdát, irányítottak az idő túlnyomó részében, de így is csúfos kudarc lett a vége hazai pályán, ami a pontokat nézve is érzékeny terület. Az Athletic a 16. helyen áll, míg a Sociedad átmenetileg feljött a 8. helyre.

Athletic Bilbao – Real Sociedad 1-3 (1-1)
G.: Oyarzabal (30., 74. – büntetőből), Muniain (32.), Sangalli (47.)

Szombaton a Girona – Eibar találkozóval folytatódik a program, amit a Levante és a Getafe párharca követ, este pedig lesz egy Leganes – Rayo Vallecano összecsapás is. De csak hogy ne legyen ilyen vérszegény a kínálat, pályára lép út közben a Real Madrid is, amely a CSZKA Moszkva elleni BL-zakó után újabb nehéz feladatra készülhet. Az Alaves amúgy is jól rajtolt, a 6. helyen állnak és hazai környezetben egy zárt védekezéssel alaposan feladhatják majd a leckét a jó eséllyel fáradt madridiaknak. A Real az elmúlt 4 meccséből csak 1-et tudott megnyerni a bajnokságban.

Vasárnap már jóval erősebb a felhozatal, már ami a pályára lépő csapatokat illeti. Bemelegítésnek a Valladolid és a Huesca játszik egy újonc-rangadót, majd a “nagyok” is belecsapnak a lecsóba: a 4. Atletico az 5. Betisszel játszik rangadót a Wanda Metropolitanóban (a két csapatnak pontosan ugyanannyi pontja van eddig). Ezt követően az Espanyol a Villarrealt fogadja és egyértelműen a barcelonai csapat tűnik a favoritnak az eddigi forma alapján. Velük párhuzamosan a Sevilla és a Celta Vigo játszik majd egy újabb rangadót, ami kapcsán azért lehet valamelyest előnyben a Celta, mert a Sevilla csütörtökön még az El-ben vitézkedett (igaz kikapott). Ez azonban semmi az esti meccshez képest, amely egyértelműen a legjobbnak ígérkezik: a Valencia és az FC Barcelona randevúja a Mestallában igazi csemege és a két BL-résztvevő együttes mindent megtesz majd a pontokért. Igaz a Valencia nincs épp kirobbanó formában: 7. nekifutásra csak a múlt héten sikerült megszerezniük idei első győzelmüket a La Ligában, ami árulkodó. A mezőny végéből kell felzárkózniuk, ami nem lesz könnyű a Tottenham ellen nyerő katalánok ellen.

Az 8. forduló mérkőzései:

 

SZOMBAT:

13:00 Girona – Eibar 
16:15 Getafe – Levante (TV:Spíler 2 TV)
18:30 Alaves – Real Madrid (TV:Spíler 2 TV)
20:45 Leganes – Rayo Vallecano (TV:Spíler 2 TV)

VASÁRNAP:

12:00 Valladolid – Huesca
16:15 Atletico Madrid – Betis (TV:Spíler 2 TV)
18:30 Espanyol – Villarreal 
18:30 Sevilla – Celta Vigo (TV:Spíler 2 TV)
20:45 Valencia – Barcelona (TV:Spíler 2 TV)

Köszönet a táblázatért az Eredmenyek.com-nak!