Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Az olasz bajnokság (Serie A) aktuális, 8. fordulója péntek este egy ötgólos mérkőzéssel vette kezdetét, szombaton három, vasárnap hat mérkőzést rendeznek Itáliában. Igazán nagy klasszikus rangadó ezúttal nem lesz, de a nagyoktól várhatóan komoly erőfeszítésre lesz szükség, hogy hozzák a veszélyes kicsik ellen a kötelezőket. Lássuk, az előttünk álló, pontos kínálatot!
Az esélyesebb Torino a vártnál nehezebben gyűjtötte be a három pontot az újonc Frosinonéval szemben, annak ellenére, hogy a második játékrész elején már két góllal vezetett, mert a vendégek két váratlan találattal egyenlíteni tudtak, ám végül a 71. percben Alex Berenguer nagyszerű átlövésgólja döntött Mazzarriék javára. Mindenesetre ez a produkció már kifejezetten pozitív volt a végül főhajtásra kényszerülő “Ciociaritól”, hiszen több gólt szereztek most, mint az ezt megelőző 7 meccsen összesen – talán most ők is megérkeznek a Serie A-ban, és képesek lesznek megszorongatni ellenfeleiket.
Torino – Frosinone 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Rincon (20., Baselli (46.), Berenguer (71.) ill. Goldaniga (58.), Ciano (64.)
SZOMBAT
15:00 Cagliari – Bologna (TV: Digi Sport 1)
18:00 Udinese – Juventus (TV: Digi Sport 1)
20:30 Empoli – AS Roma (TV: Digi Sport 1)
A szombati programot Nagy Ádámék mérkőzése nyitja, az elmúlt három mérkőzésen a Bologna kezdőjében pályára lépő magyar középpályás várhatóan Szardínián is kezdő lehet. Kora este a hétszeres címvédő Juventus a hazánkhoz közeli Udinébe látogat, ami a Bianconeri magyar szurkolói számára ideális lehet egy látogatáshoz – mellesleg az utóbbi években a “Friuliani” kétszer is pontot csent a torinói óriástól. Ma este az AS Roma a frissen feljutó Empoli vendége lesz, és először nézhet szembe a korábbi segédedzőjével, a “Farkasok” szolgálatában egy évtizedet eltöltő Aurelio Andreazzolival, aki a tavalyi Serie B-s bajnok trénere.
VASÁRNAP
12:30 Genoa – Parma (TV: Digi Sport 1)
15:00 AC Milan – Chievo (TV: Digi Sport 1)
15:00 Atalanta – Sampdoria
15:00 Lazio – Fiorentina (TV: Digi Sport 2)
18:00 Napoli – Sassuolo (TV: Digi Sport 1)
20:30 SPAL – Inter (TV: Digi Sport 2)
A vasárnapi ebéd közben a lengyel rakéta által repítette Genoa és az utolsó négy meccséből hármat megnyerő Parma küzdhet egymássál – az első hat meccsén nyolc gólt szerző Krzysztof Piatek teljesítményét pedig már egész Európa ámulva figyeli.
A délutáni programban az Európa-ligában diadalmaskodó AC Milan a nyeretlen Chievót látja vendégül az újabb három pont kötelező begyűjtésének reményében. A nemzetközi porondon súlyos fiaskót elszenvedő Lazio számára pedig a bajnokságban sem következik egyszerű folytatás a dobogón tanyázó Fiorentina ellen – a maga nemében a forduló rangadójának nevezhető ez az összecsapás. Az egyetlen nem tv-s mérkőzés is komoly küzdelmet ígér, az elmúlt két évhez képest várakozáson alul rajtoló Atalanta és a kiváló formában lévő Sampdoria között.
Vasárnap kora este az emlékezetes BL-sikert arató Napoli újra hazai környezetben léphet pályára, az ellenfél a remek rajtból kijövő Sassuolo lesz, amelyet eddig csak a Juventus és az AC Milan tudott legyőzni, és például nyitásként elkapták az Intert.
A forduló zárómérkőzését az ugyancsak diadalmas hétközi megmérettetésen túllévő Inter vívhatja a remek kezdés után jelentősen visszaeső SPAL otthonában. Spalletti mester tanítványai a legutolsó öt tétmérkőzését kivétel nélkül megnyerték, ellenben a ferraraiak a legutóbbi három alkalommal vereséget szenvedtek, ezalatt egyetlen találatot szerezve.
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…