Dárdai Pál egykor hatvanegy alkalommal viselte a magyar válogatott mezét, míg szövetségi kapitányként hétszer ült a kispadon. Ezeken az utóbbi idők legjobb eredményeit produkálta, hiszen egy vereség és két döntetlen mellett, négyszer győztesen hagyták el fiai a pályát. Ezért is érdekesek az ő gondolatai arról, hogy fiai Palkó és Márton a saját korosztályukban csapatkapitányként futottak ki a gyepre a német válogatottban.
Dárdai Palkó egyelőre a német válogatott mezét viseli
Dárdai Palkó a német U20-as, míg öccse, Márton az U17-es labdarúgó-válogatottban lépett pályára csapatkapitányként, igaz édesapjuk szerint még semmi sem dőlt el azzal kapcsolatban, hogy felnőttként melyik nemzetet fogják képviselni. A Nemzeti Sport készített az egykori kapitánnyal interjút, melyben az első kérdésnél fel is vetették, hogy mi lesz velük, ha nagyok lesznek.
– Ez az égvilágon semmit nem vetít előre. Tudom, ez most téma Magyarországon, de hogy őszinte legyek, nem értem, miért. S azért nem értem, mert még gyerekekről van szó, akikről azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy komoly futballisták lesznek. Jó úton haladnak, ez nem vitás, Palkó már a Hertha első keretéhez tartozik, Marci az U17-es csapat kapitánya, én azonban még várnék a merészebb kijelentésekkel.
Arra a kérdésre, hogy nemrégiben Marco Rossi, Michael Boris szövetségi edzővel szerette volna a nagyobbik fiút az U21-es válogatotthoz meghívni, de nem jött, Dárdai az alábbiakat fűzte hozzá:
– Ebben az ügyben egyeztettem Marco Rossival, és abban maradtunk, a fejlődése érdekében hagyunk a fiamnak időt ennek megfontolására. Legfőképp azért, mert ezt neki kell eldöntenie – ha egyáltalán eljut odáig, hogy választania kell a két válogatott között. Ha igen, ebben a kérdésben Palkó mondja ki a végső szót. S ugyanez igaz Marci esetében is. Azt kellene megértenie mindenkinek, hogy a korosztályos válogatottság szép és jó, de valójában semmit sem jelent. Még utánpótlásedző voltam a Herthánál, testközelből figyelhettem az egyik legtehetségesebb fiú játékát. Annyi különdíjat nyert, mint senki, a szakemberek fényes jövőt jósoltak neki, és hol van ma? Sehol. Ezzel csupán oda szeretnék kilyukadni, hogy tízből kilenc fiatal esetében nemhogy azt nem lehet megmondani, melyikükből lesz válogatott, még azt sem, melyikük válik stabil Bundesliga-játékossá. Arne Maier a tizedik, róla már tizenhat esztendősen lerítt, hogy sokra viszi. Ugyanúgy 1999-es születésű, mint Palkó, de már három éve is úgy nézett ki, mint egy profi futballista. Nem véletlen, hogy ma már harminc első osztályú meccs van a háta mögött és stabil kezdő a Herthában. Palkó még csak kopogtat azon a bizonyos ajtón, egy-két évnek el kell telnie ahhoz, hogy be is lépjen rajta. A sebességével és a technikájával nincs probléma, de néhány kiló izmot fel kell szednie.
S mi lesz, ha fiúk úgy állnak elé, hogy ők bizony a német válogatottban akarnak majd szerepelni?
– Ha egyszer aktuálissá válik, nekik kell dönteniük. Egy biztos, most nagyon jó helyen és nagyon jó kezekben vannak. Mindkettejüket szeretik az edzők, mindkettejükben maximálisan megbíznak – a Herthában és a válogatottban egyaránt… Az odáig rendben van, hogy odahaza most sokakat foglalkoztat, mi lesz Palkó és Marci sorsa, ám azt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ők itt születtek, itt szocializálódtak, és nem utolsósorban itt kezdtek el focizni. De újra és újra elmondom, amíg egy szövetségi kapitány nem teszi fel a kérdést, hogy jönnének-e ebbe vagy abba a válogatottba, felesleges ezen elmélkedni.
