Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kemény visszavágóra számít a Loki a Strömsgodset ellen

Kedvező helyzetben van a Debrecen az Európa Liga harmadik selejtezőkörének hazai visszavágója előtt. A csapat idegenben 2:2-t ért el a norvég Strömsgodset otthonában, s Nyíregyházán közönségszórakoztató focit bemutatva szeretnék bebiztosítani a továbbjutást.

A múlt heti mérkőzésen a Lokinak majdnem sikerült megszereznie a győzelmet, de a Norvégiában légióskodó Kovács Péter az utolsó pillanatokban kiegyenlített. Ennek ellenére azt lehet mondani, hogy a csapat remek eredményt ért el, s hazai pályán esélyesebbnek számít Kondás Elemér együttese. Ezzel az edző és a játékosok is tisztában vannak, de mind tudják, hogy nehéz meccs lesz, és hogy végig koncentrálni kell.

„Mi vagyunk előnyösebb helyzetben, de tisztában vagyunk vele, nem szabad az eredmény megtartására törekednünk, mert a norvégok bármikor találhatnak egy gólt. Bízom a csapatban, és abban, hogy hazai pályán nyerni tudunk. Ha azt nyújtjuk, mint kint, szervezett játékot produkálunk, és ugyanúgy küzdünk, akkor meglehet a továbbjutás.” – nyilatkozta Czvitkovics Péter a dvsc.hu-nak.

A norvégoknak tehát sietősebb lesz, s valószínűleg jobban ki fognak nyílni, ezért nekik még jobban kell koncentrálniuk, ha tovább szeretnének jutni. A Strömgodset az előző mérkőzésen megmutatta, hogy tud küzdeni és nem adják fel az utolsó pillanatig sem. A csapat bizakodva várja a visszavágót, aminek a meccs előtti sajtótájékoztatón hangot is adott Ronny Deila vezetőedző.

„Ha úgy játszunk, mint a norvégiai mérkőzés második félidejében, akkor jó esélyünk van arra, hogy elérjük a célunkat. A védekezés kulcsfontosságú lesz. Tisztában vagyunk vele, hogy gólt is kell lőnünk, de az elmúlt pár évben nem nagyon volt olyan mérkőzés, amelyen ne találtunk volna be az ellenfél hálójába, így ezen a téren bizakodó vagyok.”

A mérkőzést 20 óra 30 perctől élőben közvetíti az Duna TV.

Báló Bence