A DVSC korábbi csapatkapitánya, Szakály Péter rövidesen válaszút elé érkezik pályafutása folytatását illetően. Jelenleg nem számít alapembernek Felcsúton, és maga sem tudja, hogy mit hoz számára a jövő. A 32 esztendős középpályás a Somogy Sportjának mesélt debreceni távozásáról, a jelenlegi helyzetéről, valamint pár a pályafutását érintő érdekességről.
– Kilenc éven át erősítetted a Debrecent, tagja voltál egy több éven át regnáló sikercsapatnak. Amikor viszont sikerült a váltás 2017 telén, akkor úgy tűnt, hogy megkönnyebbültél. Mi volt ennek az oka, miért „menekült” a DVSC csapatkapitánya?
– Úgy alakult, hogy el kellett jönnöm, ami a háttérben történt, arról nem tisztem beszélni. Nem tartozom azok közé a játékosok közé, akik kiteregetik a szennyest. A DVSC olyan feltételeket állított a távozásom útjába, aminek az akkori Puskás Akadémián kívül más magyar csapat nem tudott megfelelni. A döntő szempont mégis Pintér Attila személye volt, akivel korábban már dolgoztam együtt a válogatottnál. Felvázolt a számomra egy hároméves tervet, amiben én voltam az egyik főszereplő.
– A szezon végén aztán sikerült a feljutás, és újra az NB I-ben találtad magad. Egy interjúdban korábban azt mondtad, hogy remek a kapcsolatod Pintér Attilával. Hogy érzed, miért olyan megosztó személyiség ő sokak számára?
– Aki volt a játékosa, az tudja, hogy ő egy sikerorientált, játékos párti és roppant törekvő szakember. Egy olyan személyiség, aki mindig nyerni akar. Sajnos ez a habitus kiveszett a magyar futballból. Amikor fiatalon Kaposváron futballoztam, akkor ez még egy természetes dologként hatott nem csak a meccseken, de az edzéseken is. Pintér Atilla, ha kell, akkor tűzön-vízen átviszi az elképzelését, maximalista énje lenyűgöző. A cél érdekében hajlandó konfrontálódni bárkivel, persze ez csak egy apró szelet abból, amiért én nagyon tisztelem. Ez viszont sokakban ellenszenvet kelt…
– Amikor Felcsútra szerződtél, egy két és fél éves szerződést szignóztál, mely most a nyáron lejár. A hosszabbításra még nem került sor, és idén nem is vagy alapember. Mi ennek az oka, hogyan látod a jövődet?
– Ami az idei szezonomat illeti, a pályán töltött percek száma azt hiszem, önmagáért beszél. Az ember ilyenkor leginkább magában keresi az okokat, én is ezt teszem, de azt hiszem, emellett mindent úgy csinálok, ahogyan korábban. Mindenesetre a szezon eddig nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztem. A jövőmet illetően szeretnék leülni a felcsúti vezetőkkel, s már ők is jelezték felém, hogy beszélgessünk a hogyan továbbról. Mérlegelnem kell, meglátom, hogy mit hoz a jövő…
– Pályafutásod során hét alkalommal léptél pályára a magyar válogatott szerelésében. Hogy érzed, ez a szám miért nem nőtt tovább?
– Ez hiányérzetet képez bennem, hiszen több periódus is volt, amikor szerintem kimagaslóan jól teljesítettem. Ennek ellenére kevésszer kaptam meghívót. Talán nem illettem a mindenkori kapitányok játékrendszerébe, vagy nem volt meg a megfelelő kapcsolatrendszerem. Nem üzengettem sohasem a médián keresztül, csak dolgoztam és vártam. Utólag persze kár is ezen rágódni, a döntést mindig elfogadtam.
– Több mint 300 NB I-es mérkőzésen léptél pályára, bajnoki címeket nyertél, és meghatározó tagja voltál a DVSC-nek. Ennek ellenére sohasem lépted át az országhatárt. Ahogyan a testvéred Dénes, úgy te sem lettél légiós. Mi ennek az oka?
– Igazság szerint voltak érdeklődők, de akkoriban egy magyar játékosnak nehezebb volt eladnia magát egy olyan ligába, mely minden szempontból előrelépést jelentett volna. Valamint a történethez az is hozzátartozik, hogy Lokival szinte minden évben kiléphettem a nemzetközi porondra, ahol több ízben felvettük a versenyt a mezőny tagjaival. Ha konkrétumra vagy kíváncsi, akkor például konkrét kérő volt a belga Club Brugge. Ellenük az Európa-liga csoportkörében játszottam még 2012-ben. Az ajánlatuk azonban nem képviselt olyan kalibert, melyre a klubom, vagy én feltétlenül rábólintottam volna. Emellett volt megkeresésem Kazahsztánból, és Kínából is, de erről nem szívesen beszélek…
– A testvéreddel két nagyon különböző karaktert alkottok. Milyen a kapcsolatotok, ki szoktátok-e kérni egymás véleményét egy-egy lehetőség, vagy klubváltás kapcsán?
– Kaposváron együtt játszottunk és edzettünk. Amikor én a DVSC-t választottam, akkor külön utakra léptünk. A kapcsolatunk viszont remek, napi szinten beszélünk telefonon, és ha tehetjük, akkor személyesen is összefutunk, de ez a ritkább eset. Természetesen kikérjük és meg is hallgatjuk egymás véleményét, próbálunk külső szemmel gondolkodni, és hasznos tanácsokkal ellátni egymást. Az ő helyzete most elég speciális, hiszen a paksi távozás és a mezőkövesdi kitérő nem volt karrierje fénypontja. Egy testvér számára rossz azt látni, ha a másik fél dolgai nem úgy alakulnak, ahogyan arra előzetesen számított. Pozitív dolog, hogy talált magának csapatot a tavaszra, örülök neki, hogy Siófokon van és játszik.
– Olvastam olyan nyilatkozatodat, melyben azt mondtad, hogy egyszer majd jó lenne újra egy csapatban játszani Dénessel. Elképzelhető ez mondjuk zöld-fehér mezben Kaposváron?
– Sok dolgot nyilatkozik az ember pályafutása során, ám semmi sem zárható ki. Talán most a nyáron lesz a legnagyobb realitása annak mióta távoztam Kaposvárról, hogy egy csapatban szerepeljünk újra. Úgy érzem, hogy két-három szezon még biztosan van bennem a legmagasabb osztályban. A befejezésre még nem gondolok, és a Kaposvár talán jó lezárása lehetne a pályafutásomnak. Az pedig külön érdekesség lenne, ha ezt a testvéremmel tehetném meg. Valamint ne feledjük, hogy a Kaposvár remekül szerepel, és karnyújtásnyira van jelenleg az élvonaltól…
Testvéréve, Szakály Dénessel készített interjúnkat ITT OLVASHATJA!
