Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
Első alkalommal kerül megrendezésre az International Champions Cup, mely a nyári felkészülés mini Bajnokok Ligájaként aposztrofálható. Nyolc kiváló együttes méri össze erejét, a párharcok egy találkozón dőlnek el, a mezőny pedig ige illusztris. Nos, ahogyan korábban a Valencia, így a Juventus sem lesz a végső győztes, hiszen a torinói gárda büntetőkkel búcsúzni kényszerült angol riválisával szemben.
A Juve igen komoly összeállításban Fernando Llorete és Carlos Tevez csatárjátékával lépett pályára az Everton elleni meccsen, melyet San Franciscóban rendeztek meg teleház előtt. Egyébként egy meccs, a már lejátszott Valencia-Milan összecsapás kivételével az összes mérkőzésnek az Egyesült Államok ad otthont. Az első játékrészben a liverpooli csapat akarata érvényesült, ők játszottak veszélyesebben, ám az első félidő nem hozott gólt. A második játékrészben azonban betalált az angol klub. A 61. minutumban Kevin Mirallas vette be az Öreg Hölgy kapuját. A válasz azonban nem maradt el, ugyanis Kwadwo Asamoah 17 méterről eleresztett lövése talált utat Tim Howard kapujába. A felek nem bírták döntésre vinni, így következhetett a büntetőpárbaj, melyet az Everton játékosai bírták jobban. Osman a liverpooliak kiválósága egyből rontással kezdett, ezt követően azonban a következő hét rúgó túljárt a két kapus eszén. A döntés Pirlo kezében volt, tőle nem megszokott módon hibázott, így mehetett tovább a párharc. A hetedik párban Coleman belőtte, majd Peluso kihagyta, ezzel pedig az Everton jutott az elődöntőbe és várja ellenfelét.
Korábban játszották a már említett Valencia-AC Milan meccset, mely vendég győzelmet hozott, az olasz klub Robinho és De Jong góljainak köszönhetően már az első játékrészben kettővel vezetett, a Valencia pedig Parejo révén csak egyenlíteni tudott. Ezen meccset egyébként még július 27-én játszották azon okból kifolyólag, hogy a Milan jelenleg az Audi Kupán érdekelt két meccs erejéig.
Valencia – AC Milan 1-2 (Pareja ill. Robinho, De Jong)
Juventus – Everton 1-2 – büntetőket követően (Asamoah, ill. Mirallas)
Éjjel játsszák:
02:00 Chelsea – Internacionale
04:30 Real Madrid – Los Angeles Galaxy
Az elődöntőben:
AC Milan – Chelsea/Internacionale (?)
Everton – Real Madrid/Los Angeles Galaxy (?)
Őszi Ádám
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…