Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A legfrissebb angol sajtóértesülések szerint az Arsenal vezetősége komoly lépésre szánta el magát annak érdekében, hogy végre megszabaduljon a csapat által mellőzött, ám legnagyobb fizetésével bíró játékosától…
A Daily Mail információi szerint az Arsenal hajlandó lenne kölcsönadni Mesut Özilt egy kisebb csapat számára, és a lap információi szerint az “Ágyúsok” még akár a német középpályás heti 350 ezer fontos fizetésének egy jelentős részét is fizetnék, csak megszabadulhassanak tőle.
A 30 éves német középpályás 2013-as leigazolása óta a Wenger-érában az “Ágyúsok” alapembere volt, s eleinte Unai Emery is megadta neki a lehetőséget, ám mivel a válogatottságot is lemondó klasszis hosszútávon nem tudott bizonyítani, gyakran a csapat meccskeretébe sem tudott bekerülni, és az angol bajnokság (Premier League) nemrég befejeződött idényében mindössze 24 találkozón jutott lehetőséghez, az idény második felében szinte teljesen kikerült a pikszisből.
A lap úgy tudja, hogy a nyáron Henrikh Mkhitaryan és Shkodran Mustafi személyében legalább további két rutinos játékos távozhat az Arsenaltól ugyancsak anyagi megfontolásból.
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”