Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milánóból igazolna támadót a Sevilla – sajtóhír

Az Andalúz együttes a piros-feketék játékosát szemelték ki, akit már a téli átigazolási időszakban szerződtetnének.


A Sevilla felvette a kapcsolatot az AC Milan vezetőségével, Jesús Fernández Sáez – ismertebb nevén Suso- leigazolását illetően, akit már januárban Spanyolországba csábítanának, az olasz CalcioMercato értesülései szerint. A 26 éves játékos húzóembere volt a milánói gárdának ezidáig, azonban az idén nem úgy megy neki a játék ahogy az elvárható tőle, a gyengébb szereplés mellett 15 mérkőzésen mindössze 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, ennek következtében a piros-feketék nem marasztalnák már őt.

Susót a szerződése 2022-ig köti az AC Milanhoz, a piaci értékét nagyjából 30 millió euróra taksálják, viszont már 20 millióért is elengedné őt kenyéradója.

A 26 éves spanyol 2015 januárja óta erősíti a piros-feketéket, a 4 év alatt egyszer szerepelt kölcsönben egy fél esztendőt a Genoa együttesénél. Az AC Milan színeiben 151 találkozón 24 gólt és 31 gólpasszt sikerült összehoznia, emellett sok esetben ő volt klubjának legjobbja.