Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angliába igazolt a Werder ‘fenegyereke’

Az SV Werder Bremen és Marko Arnautovic újtai elválnak, a támadó az egész nyáron át tartó huzavona után a Szigetországba igazolt.

Marko Arnautovic az angol Stoke City együttesénel legújabb igazolása. A 24 esztendős támadó, aki az offenzív szekcióban több helyen is bevethető még 2010 nyarán érezett a Werder Bremen együtteséhez, a transzferhez nagy reményeket fűzött a német együttes, az osztrák azonban inkább a pályán kívüli tetteivel alkototott maradandót, semmint góljaival.

“Ebben az esetben minden félnek sikerült megeggyeznie. Minden jót kívánunk Markónak a jövőben, sok sikert.” – mondta Thomas Eichin, a Werder sportigazgatója.

A 27-szeres osztrák válogatott futballista játékjogáért szűk 2,5 millió eurót fizetett ki a Stoke City. Arnautovic a Werder Bremen együttesében tavaly télen vállt ellenséggé azt követően, hogy a csapat gyenge teljesítménye ellenére is úgy gondolta, hogy kimehet Hollandiába, ahol egy építési területen jó százzal hajtott át Porschéjával. Thomas Schaaf, a Werder akkori edzője kizárta őt az edzésekről, így egyedül labdázgatott Arnautovic.

Arnautovic egyébként már nagy nemzetközi tapasztalatta bír, a Twente együtteséhez került egészen fiatalon, ahol szenzációs teljesítménnyel rukkolt elő, egy évet eltölött kölcsönben az Internél is, majd a Werdernél 74 Bundesiga találkozón lépett pályára.

Az angol együtteshez 2017-ig szóló szerződést szignált az osztrák.

Kostyál Balázs