Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Transzfer hajrá – Honi körkép

Zárul a piac, sok csapat keresi még erősítést jelentő játékosát.

Debrecen. Hivatalossá Vált L”Imam Seydi érkezése, a szenegáli támadó két évre írt alá korábbi klubja egyik legnagyobb riválisához.

Mezőkövesd. Végül csak Linas Pilibaitis és Kiss Máté került Véber György együtteséhez. Harsányi Zoltánnal lett teljes az újonc kerete.
A két győri labdarúgó egyaránt a szezon végéig költözik a borsodi településre.

Újpest. Ahogy arról délután beszámoltunk, Egerszegi Tamás is távozhat a IV. kerületből, igaz csak kölcsönadásról lehet szó. A lila-fehérek az NB II-be adhatják kölcsön az utánpótlás-válogatott játékost. A Megyeri útról származó információk szerint két másodvonal-beli klub is élénk érdeklődést tanúsít Egerszegi iránt. A középpályás legutóbb a belga Sint Truidennél szerepelt kölcsönben, majd bejelentkezett érte a Paks, de az ügyletből nem lett semmi, ugyanis a játékosért a transzferdíjon felül nevelési költséget kell fizetni, mivel még nem töltötte be 23. életévét (2014 augusztusában lesz 23 éves). A lila-fehérek csak fél évre adnák kölcsön Egerszegit. Nagy a valószínűsége, hogy a Sisa Tibor vezette Gyirmót lesz befutó.

MTK. Hivatalossá vált, hogy Eppel Márton visszatér az MTK-hoz, igaz csak kölcsönbe. A kék-fehérek 383 perce nem szereztek gólt a bajnokságban, és jelenleg centerhiánnyal küzdenek, ezt orvosolják most korábbi játékosuk kölcsönvételével, aki akár védelem tengelyében is bevethető. A támadó Paksról érkezik. Eppel 2009-ben mutatkozott be az MTK-ban, majd Angliában és Hollandiában is megfordult.

Diósgyőr. Aláírt Debreceni András és Augusto Batioja is. A két játékos már a múlt héten is Miskolcon készült, az orvosi vizsgálatok után pedig ma este mindketten szignálták a kontraktusukat.
Ide kapcsolódó hír, hogy Rudolf Gergellyel szerződést bontott a klub, így a válogatott támadó szabadon igazolható.

Gavalovits Sándor