Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Willkommen in London, Mesut! – hivatalos

Az átigazolási időszak egyik legnagyobb fogását jelentette be az Arsenal. A német válogatott Mesut Özil klubrekordot jelentő 45 millió euróért érkezett a Real Madridtól.

Ahogy azt megszokhattuk Arséne Wengertől, az utolsó pillanatokra hagyta a nagy meglepetést.
Az Arsenal szurkolók tűkön ülve várték, hogy lesz-e bármi is az Özil-transzferből, nos jelenthetjük, hogy lett. Minden idők legdrágább német futballistájaként került London vörös felébe a török származású játékos. A 45 millió euró azt jelenti, hogy ezzel a Premier Leauge második legdrágább vétele.

Korábban a klubrekordot José Antonio Reyes átigazolása jelentette. A spanyol válogatott játékos 25 millió euróért szerződött Londonba még 2004-ben.

Wenger örömmel üdvözölte a német irányítót: „Örülünk, hogy sikerült megszerezni Özilt. Egy nagyszerű játékos, aki bizonyított mind klub, mind válogatott szinten. Régóta csodáltuk a játékát, és én kerestem meg, hogy legyen az Arsenal játékosa. Egész nyáron mondtam, hogy keményen dolgozunk minőségi játékosok megszerzésén, a klub pedig mindvégig támogatott ebben.”

Ivan Gazidis szerint izgalmas nap volt a mai az Arsenal-család számára. „Alárt az egyik világklasszis játékos, aki Európa egyik legfényesebb csillaga.”

Özil Németországból üzent, miután átesett az orvosi vizsgálatokon: „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok az Arsenalhoz, és már nagyon várom, hogy játszhassak a Premier Ligában. Ez fontos lépés a fejlődésemben, és mint játékos különösen várom, hogy együtt dolgozhassak Wengerrel. A tárgyalások alatt látszott, hogy nagy hatalmas ambíciókkal rendelkezik a klub, és várom, hogy részese lehessek egy izgalmas és sikeres jövőnek.”

Özil a Schalke04-ben kezdett futballozni, majd 2008-ban szerződött a Werder Bremenbe, innen igazolt 2010-ben a Real Madridhoz, ahol három esztendő alatt 159 mérkőzésen viselte a királyi gárda mezét, és nyert bajnokságot, valamint Király-kupát. Negyvenhét válogatott meccsén tizenhét gólt szerzett.

Gavalovits Sándor