Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Testvérként tekint a magyarokra a PLF elnöke

Hazai sikert várt a Román Hivatásos Labdarúgóliga (PLF) elnöke, Dumitru Dragomir.

A tavaszi mérkőzés előtti nyilatkozatoknál szelídebben, de határozottan hozta a közvélemény tudomására véleményét és észrevételeit Dragomir. „Az lenne a normális, ha mi jutunk tovább, erősebb bajnokságunk van, mint Magyarországnak, jobb játékosaink, még a stadionunk is szebb és a gyep is új.” – jelentette ki a továbbjutási esélyesekkel kapcsolatban. Az elöljáró szerint az sem kimondottan baj, hogy a román játékosok alacsonyak. Költői kérdéssel felelt a felvetésre: „Miért, Hagi egy nyárfa?”

Meglátása szerint 200 ezer fős stadion is megtelne a pénteki összecsapásra. Ám egy esetleges magyar győzelem elvenné a fanatikusok lelkesedését, és a törökök ellen még félházat sem regisztrálhatnának. Hangsúlyozta, hogy nem tart az esetleges incidensektől: „Mi a magyarok testvérei vagyunk: ha évszázadokon keresztül jól megértettük egymást ebben a térségben, miért ne tudnánk kijönni egymással néhány tíz percig?” – ez utóbbi megnyilatkozás tulajdonképpen ellentétes azzal, amik a tavaszi összecsapást előzték meg.

Gavalovits Sándor