Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Szívesen cserélnék Löw-el!”

Bajnok csapatot kovácsolt, amely utána a Bajnokok Ligájába jutott. Az év edzője lett. Szerződést kapott egy nagy történelmű német csapattól. Ő nem más, mint Peter Stöger.

Az 1.FC Köln a már a második idényét kezdni meg zsinórban a Bundesliga 2-ben. A korábban a német elsőosztályban is az európai klub-porondon is szép eredményeket elérő klub ezen a nyáron új kezdetet nyitott. Kinevezték hosszabb huzavona után az FK Austria Wien együttesével magabiztosan osztrák bajnokságot nyerő edzőt Peter Stöger személyében. A 47 éves osztrák szakember nagyon jó csapatot rakott össze a fővárosban, a Violák pedig kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligája csoportkörébe – bár akkor már nem Stöger dirigálta őket. A játékosként szép karriert befutó Stöger remekül kezdett egy nagyon fiatal Kölnnel, 6. forduló után a harmadik pozíciót foglalják el. Az edzővel a Bild készített interjút.

Bild: Van Önnek egy kivásárlási ára az osztrák válogatott számára Kölnben?

Peter Stöger: Hogy az osztrák válogatott azt találná ki, hogy én legyek a szövetségi kapitány, nem tudom. De kivásárlási áram nincsen. Nem fogok fél év után visszamenni. Ez a feladat nagyon fontos számomra Kölnben, egy nagyon pozitív fejlődést látok itt.

Bild: És akkor, hogyha az egész nemzet erre kérné?

Peter Stöger: Még egyszer mondom, teljesen tudatosan döntöttem az Köln és a német futball mellett. Biztos vagyok benne, hogy az ÖFB hosszabbítani fog Koller szövetségi kapitánnyal. Egy vereség Németországban nem jelentené azt, hogy nem juthatnak ki a VB-re. A csapat két éve tudatosan döntött a mellett, hogy egy külföldit nevezzenek ki szövetségi kapitánynak. Ezt akkor kritikusan láttam, Andy Herzog megérdemelt volna egy esélyt. Egyébként meg az osztrák edző-iskolákat a legjobbak között emlegetik Európában, majd ki lehet egy osztrákot is nevezni. Ez nem egy kritika Marcel Koller felé! Én úgy látom, hogy nagyon jól beilleszkedett és tiszteletet harcolt ki magának.

Bild: Ausztriának tíz válogatott játékosa Németországban játszik. Egy szemmagasságban vannak Löw fiaival?

Peter Stöger: Most ismét egy olyan kerete van Ausztriának, amely minőségi és jó. De csak akkor lesznek egy szemmagasságban a németekkel, hogyha ők nem játszanak olyan jól. Ez a fiatal osztrák válogatott a következő EB-n biztos ott lesz, és abban is biztos vagyok, hogy legkésőbb a 2018-as VB.re kijut.

Bild: Mert olyan sztárok vannak ott, mint David Alaba?

Peter Stöger: Ő tényleg egy kivételes futballista. David először az Austria Wien akadémiáján nevelkedett, majd a Bayernnél lett profi. Ez Dietmar Constantini érdeme is, aki nagyon fiatalon beválogatta őt. De ami ezt a fiút a legjobban jellemzi, az a becsvágya, a törekvése.

Bild: Hol van a legnagobb különbség az osztrák és a német futball között?

Peter Stöger: Németországban minden egy számmal nagyobb, ez már az első pillanattól látható. Csak egy példa: itt nagyjából 42. ezren jönnek ki a Bundesliga 2-es meccsre. Ez Ausztriában az első osztályban is elképzelhetetlen.

Bild: Cserélne Löw-el?

Peter Stöger: Azt a munkát mindenki szívesen elvállalná. A nagy elvárások sem megeröltetőek a német válogatottnál. Olyan célokért, mint a VB dolgozik az ember edzőként.

Kostyál Balázs