Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Műteni kell Kovácsot, kihagyja az észtek elleni meccset

Pénteken kiütéses sikert ünnepelhetett az U21-es válogatott Bosznia ellen, a győzelmet azonban beárnyékolja Kovács István sérülése.

A válogatott középpályás a találkozó hajrájában esett olyan szerencsétlenül, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Az már a pályán látszott, hogy súlyos a sérülése a fiatal játékosnak.

A Videoton csapatorvosa, dr. Kovács Tibor a Videoton honlapjának elmondta, hogy a játékosnak eltörött a kulcscsontja. „Kovácsot azonnal a kecskeméti kórházba szállították, ahol kimutatták a vizsgálatok, hogy a baloldali kulcscsontja eltörött. Játékosunkat a vizsgálatok után Székesfehérvárra szállították, ahol pénteken meg is operálják. Előreláthatólag több hetet kell kihagynia.”

Kovács István érthetően szomorúan nyilatkozott a sérülést követően: „Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen súlyos sérülést szenvedtem, és emiatt hosszabb időt ki kell hagynom. Az esés után egyből tudtam, hogy nagy a baj, komoly fájdalmat éreztem. A kecskeméti kórházban aztán rögzítették a sérült kezemet, ennek köszönhetően enyhült a fájdalom. Annak szívből örülök, hogy sikerült megnyernünk a meccset. Megmondom őszintén, nulla egynél sem izgultam, mert éreztem, hogy jobbak vagyunk a bosnyákoknál, akik – ha szabad így fogalmaznom – csalták a focit. Végül gólokban is megmutatkozott, hogy jobb csapat vagyunk. Októberben két nagyon nehéz meccs vár ránk Ausztria és Spanyolország ellen, az önbizalmunknak persze jót tett, hogy két meccs után van hat pontunk, de a neheze még csak most jön. Hogy velem, vagy nélkülem, azt most még nem tudom megmondani, bízom benne, hogy jól sikerül a műtétem, és gyors lesz a rehabilitációm.”

Emlékeztető:
Magyarország U21 – Bosznia-Hercegovina U21 4-1
g.: Holman (50., 70.), Baráth B. (59.), Adorján (84., 11-esből) ill.: Prcic (8.)

A 4. csoport állása:
1. Magyarország 6 p., 2. Spanyolország 3 p. (1 mérkőzés, 6-2), 3. Bosznia-Hercegovina 3 p. (2 m., 5-5), 4. Ausztria 3 p. (2 m., 3-6), 5. Albánia 0 p.

Gavalovits Sándor