Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtezők: gólzáporos portugál siker, történelmi Klose-gól

A világbajnoki selejtezősorozat pénteki állomásán több érdekesnek tűnő eredmény is született, de közülük is talán ki lehet emelni az Észak-Írország – Portugália hat gólt hozó meccset, valamint a Németország – Ausztria találkozót.

Észak-Írország – Portugália: 2-4 (1-1).

Az A-csoport első helyéért küzdő luzitánok ugyan a 21. percben megszerezték a vezetést Bruno Alves révén, a hazaiak az első játékrészben kiegyenlítettek, majd a 43. perctől emberelőnybe is kerültek Helder Postiga kiállításának köszönhetően. Az észak-írek gyorsan éltek is a lehetőséggel, s a második negyvenöt perc elején Jamie Ward révén előnyhöz is jutottak. Hamarosan Chris Brunt megkapta a második sárga lapját, így tíz-tíz játékos mérte össze egymással az erejét. S az egyenlő felek küzdelme két Cristiano Ronaldo-gólt hozott, mielőtt a 80. percben Kyle Lafferty-nek szintén le nem kellett vonulnia a pályáról. Az emberfórba kerülő portugál nemzeti csapat gyorsan élt a kínálkozó lehetőséggel, s Ronaldo ismét eredményesnek bizonyult.

Portugália tehát megérdemelten győzött idegenben, de a házigazdának sincs oka a szégyenkezésre, hiszen sokáig komolyan megnehezítette a jó nevű riválisa dolgát, s nagyrészt Ronaldo klasszisa döntötte el a három pont sorsát.

Gólszerzők: McAuley (36.), Ward (52.), ill. Alves (21.), Ronaldo (68., 77. 83.).

Lengyelország – Montenegró: 1-1 (1-1).

Bár kevesen hitték volna, bő negyedórányi játékot követően kialakult a végeredmény az F-csoport rangadóján. Előbb ugyanis Dejan Damjanovic előnyhöz juttatta Branko Brnovic gárdáját, majd négy perccel később Robert Lewandowski egalizált.

Hiába találta el jóval többször az ellenfél kapuját a lengyel együttes, mint a montenegrói (14-5), pontosztozkodással zárult a meccs, így megnőttek a vendégek esélyei a második helyezés megszerzésére.

Gólszerzők: Lewandowski (16.), ill. Damjanovic (12.).

Liechtenstein – Görögország: 0-1 (0-0).

A törpeállam otthonában sokáig úgy tűnt, kínos eredménnyel zárul a selejtező-mérkőzés görög szempontból, ám a végjátékban Konstantinos Mitroglou megmentette a hellének becsületét, s az 59. perctől, José Holebas kiállításától kezdve tíz emberrel játszó görögök sikerrel vették az akadályt, így továbbra is nagy küzdelemben állnak a bosnyákokkal a G-csoport első helyéért.

Gólszerző: Mitroglou (72.).

Írország – Svédország: 1-2 (1-1).

A háromesélyesnek kikiáltott mérkőzés a várakozásoknak megfelelően kiélezett csatát hozott a „C” jelű hatosban, melyen végül azonban a svédek diadalmaskodtak, így a skandinávok egy nagy lépést tettek a pótselejtezőt érő második pozíció megszerzése irányába.

Gólszerzők: Keane (22.), ill. Elmander (33.), Svensson (57.).

Németország – Ausztria: 3-0 (1-0).

A németajkúak meccse minden körülmények között pikáns ütközetnek számít, de a 33. percben eldőlt, ez a szombat esti kilencven perc történelmiként is jellemezhető. Ekkor szerezte meg ugyanis a Nationalelfnek a vezetést Miroslav Klose, aki ezzel beérte a német válogatott örökranglistáján a 68 gólig jutó Gerd Müllert! A folytatásban sem apadt azonban Joachim Löw legénységének a lelkesedése, s ennek köszönhetően Toni Kroos, majd a lefújás előtti pillanatokban Thomas Müller is betalált – előbbi zseniális mozdulattal tekert a bal sarokba a kapufa segítségével, Müller pedig Benedikt Höwedes passzát kotorta a gólvonal mögé szinte a kapu torkából.

Németország szinte biztosan a C-csoport éllovasa lesz majd a csoportkör végén, Ausztria azonban még valamelyest bízhat a második hely megszerzésében – ehhez azonban az Írországban győzelmet arató svédekkel szemben kellene leküzdenie a hárompontos lemaradását.

Gólszerzők: Klose (33.), Kroos (51.), Müller (88.).

Szerző: Budai Levente