Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane örül, hogy Casillas legalább a válogatottban játszik

A francia világbajnok sztár, Zinedine Zidane manapság a Real Madrid segédedzője, az olasz Carlo Ancelotti jobb kezeként. A 41 esztendős szakember, akit már most a „Blancok” jövendőbeli főedzőjeként vizionálják, úgy gondolja, hogy nagyon jó, hogy Iker Casillas továbbra is az elsőszámú kapus a spanyol válogatottban, annak ellenére, hogy klubjában csak padozik.

José Mourinho után, Carlo Ancelotti vezetőedzőnél is Diego López nevével kezdődik a kezdőcsapat összeállítása, hétről hétre. Iker Casillas pedig csak padozik, padozik, és padozik. Eközben a válogatottban, amelynek színeiben pénteken már 150. alkalommal lépett pályára, Vicente del Bosque töretlenül bízik benne.

Zidane, mint egyfajta dicsérő csontot, úgy dobott Casillas irányába, egy kis dicséretet:
„Jó, hogy Iker a spanyol válogatottban játszhat. A későbbiekben majd meglátjuk, hogy mi történik.” –utalt Zizou nyilatkozata második felével arra, hogy Ancelotti ígérete szerint, a téli szünetben fogja újra felülvizsgálni korábbi döntését, a kapuskérdést illetően.

Balogh József