Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger már a Werderben kinézte Özilt

Úgy tűnik, mégsem hazudtolta meg önmagát Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere, ugyanis annak ellenére, hogy Mesut Özilt csak az átigazolási időszak utolsó napján sikerült szerződtetnie, a német játékost már évek óta figyelemmel kísérte.

Az angol Arsenal együttese egész nyáron csak szabadon igazolható, és kölcsön játékosokkal erősítette keretét, majd az utolsó utáni pillanatban, nagyjából 50 millió eurós összegért leigazolta, a pénzszükségében lévő Real Madridtól, a német válogatott Mesut Özilt.

A még a vetélytársak, köztük az Özilt jól ismerő José Mourinho (Chelsea) is csettintett a levegőbe, és már-már bajnokesélyesnek nevezte az Arsenalt, a török származású játékos leigazolása kapcsán.

Az utózöngék pedig még mindig tartanak, ugyanis a minap a média nyilvánossága előtt üdvözölte új klubtársát Per Mertesacker is, aki a válogatottban is együtt küzd Özillel, a „Nationalelf” sikereiért. Az „Ágyúsok” védelmét erősítő védő szerint Wenger mester már a brémai korszaka óta figyelte a most 24 esztendős középpályás teljesítményét.
„Arséne Wenger hozzám jött, és megkérdezett, hogy mit gondolok Mesutról. De ez egyértelmű kérdés volt, a szándékait illetően, hiszen már régóta figyelte őt. Különben is, már akkor le szerette volna igazolni, amikor együtt játszott velem a Werderben.”

A tisztán látás kedvéért: Mesut Özil Gelsenkirchenben született, és helyben, a Schalke csapatánál is nevelkedett, ám a királykékek dilettáns játékos-politikája miatt 2008-ban elpasszolták a Werder Bremennek, mindössze 5 millió euróért. Igaz aztán a brémaiak két év múlva, még így is bőven jól járva, de áron alul, mindössze 18 millióért eladták a Real Madridnak. A többi pedig már friss emlék.

Balogh József