Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Ebben a bajnokságban nem megy a Rákóczinak. Ugyan a Paks ellen pozitív a mérlege, ezúttal azonban semmi sem sikerült a somogyiaknak.
A találkozó előtt a négyszázadik élvonalbeli találkozóján szereplő Éger Lászlót köszöntötték, és a csapattársak szép ajándékkal lepték meg a rutinos labdarúgót. Legyőzték a Kaposvár együttesét, amely jól kezdte a találkozót, hiszen az első két lehetőséget a Prukner-srácok dolgozták és hagyták ki. Az első egy hazaadás után alakult ki, ám az ötösről Bőle Lukács lövését Báló blokkolta, majd nem sokkal később Waltner fejese kerülte el Molnár kapuját. Az első veszélyes hazai akció után Hullám Attila lőtt kevéssel mellé a huszonkettedik percben, majd fél óra elteltével Hullám emelt kapura, Ranilovic nagyot nyújtózva védett. Mintegy tíz perc üresjárat után Bori ívelt keresztbe, az ötösnél érkező Windecker remekül fejelt a bal alsóba, megszerezve a vezetést. A szünetben egyik csapat sem változtatott, és erre ráfizetett a Kaposvár, ugyanis Waltner teljesen fölöslegesen rúgta meg a labdát már birtokló Molnárt, amiért megkapta második sárga lapját, és kiállította őt Farkas Ádám, Éger is besárgult az esetnél, miután törleszteni próbált. A második félidő első negyedórájának végén Balázs Benjámin lőhetett huszonegyről, a labda a kapufáról vágódott vissza. Nem játszott jól egyik csapat sem, kicsit olyan poroszkálósra sikeredett a találkozó. A mutatóban akadó helyzetek egyre-másra kimaradtak, mígnem a hajrához közeledve Simon Attila meglőtte szezonbeli nyolcadik találatát. Ezúttal is Bori volt a feladó. A hajrában Tököli növelhette volna az előnyt, ám Ranilovic szögletre mentett előle. Ezzel véget is ért a találkozó. A Paks megérdemelten szerezte meg a három pontot, bár nem volt kiemelkedő találkozó. A Kaposvárnak pedig innentől bravúrokra, akár valami csodára lenne szüksége a bennmaradásért vívott harcban.
MVM Paks – Kaposvár 2-0 (1-0)
Paks, 500 néző, vezette: Farkas Ádám
Paks: Molnár P. – Fiola (Kiss T., 57.), Éger, Kovács G., Báló – Kecskés, Windecker (Heffler T., 79.) – Bartha, Bori, Hullám (Tököli, 68.) – Simon A.
Kaposvár: Ranilovic – Okuka (Thian, 84.), Kovács O., Zámbó B., Lucas – Bőle, Addo – Pavlovic (Babic, 66.), Markus (Haruna, 77.), Balázs B. – Waltner
g.: Windecker (41.), Simon A. (78.)
s.: Fiola (16.), Simon A. (44.), Éger (52.) ill.: Balázs B. (17.), Addo (38.), Waltner (39.), Babic (72.)
kiállítva: Waltner (52., második sárgával)
Gavalovits Sándor
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Fiatal kora ellenére az NB I-es csapat alapembere…
Két tizenegyest is kihagytak a hajrában…
Négyéves szerződést készül aláírni…
A brazilok szűkös sikerrel javítottak…
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….