Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Egy sorozat megszakadt – Kanta góllal MTK győzelem

Kiegyenlített első félidő után harcos másodikban Kanta József szabadrúgásával nyert a kék-fehér brigád.

A találkozó előtt a Polgári Platform rasszizmusellenes drapériákat feszített ki a vendégszektorban, és ezt minden hazai MTK meccsen megteszi majd.

Jobban kezdte a meccset a Paks, mégis azt mondhatjuk, hogy az első félidő első fele barátságos, már-már edzőmeccsnek beillő összecsapást láthattunk, ám a második felében egyre több volt az apró keménykedés. A Paks birtokolta a labdát, helyzeteket is kialakítottak a zöld mezes vendégek, ám gólt nem szereztek. Fordulás után Kanta szabadrúgásával vezetést szerzett az MTK, és onnan kezdve az MTK esélyt sem adott a paksiaknak. Sőt, ha nincs Molnár Péter, a kék-fehérek kiüthették volna Horváth Ferenc együttesét. A játékvezetőnek nehéz dolga volt, hiszen egyre több volt az agresszív belépő. A végén aztán Pölöskei Zsolt bombájával el is dőlt, hogy az MTK megszakítja hat meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatát.

MTK – Paks 2-0 (0-0)
Hidegkuti stadion, 800 néző, vezette: Bognár Tamás
MTK: Hegedüs – Poór, Vukmir, Fejes, Kálnoki Kis – Batik, Pölöskei Zs. – Vass P., Kanta J., Eppel (Horváth P., 74.) – Ladányi (Hajdú Á., 90+2.)
Paks: Molnár P. – Fiola (Kovács G., 82.), Éger, Horváth G., Báló – Windecker, Kecskés – Bartha (Tököli, 70.), Hullám (Délczeg, 64.), Bori – Simon A.
g.: Kanta J. (47.), Pölöskei Zs. (88.)
s.: Pölöskei Zs. (53.), Poór P. (63.), Kálnoki Kis (73.), Ladányi (74.), Horváth P. (80.) ill.: Báló (67.), Windecker (78.)