Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Gyorsan eldöntötte a Kaposvár

Négy perc alatt megnyerte a találkozót a Kaposvár, a végén még Ranilovic kiállítása is belefért. A hazaiak nem jelentettek veszélyt a zöld-fehérekre.

Megszakadt a Rákóczi hét mérkőzésen át tartó nyeretlen sorozata, ez már a negyedik percben biztos volt, hiszen Prukner László együttesének ennyi idő kellett ugyanis a kétgólos előny kiépítésére. Előbb Thian, majd Markus talált Szántai kapujába. A folytatásban jobbára mezőnyjátékot láthattunk, fél órának kellett eltelnie, hogy újabb feljegyezhető eseményt lássunk, ám gól nem született a kaposvári lehetőségből. A szünetben Véber György támadóbbá tette csapatát, ám Menougong beállításával jobban szétnyílt a hazai védősor, amit Balázs Benjámin használt ki. Babic lövése levágódott a lécről, a berobbanó középpályás hat méterről a bal sarokba bombázott. Véber együttesének ezen az estén semmi sem akart sikerülni. A hajrában előbb időhúzásért sárgát kapott Ranilovic, majd egy perccel később lerántja Olasz Dénest, amiért a kapus pirosat, csapata büntetőt kapott, Harsányi magabiztosan értékesítette a vészkapus Haruna mellett. A Kaposvár tehát villámrajttal nyerte meg első mérkőzését idei szezonban.

Mezőkövesd – Kaposvár 1-3 (0-2)
Mezőkövesd, 2500 néző, vezette: Becséri Dániel
Mezőkövesd: Szántai – Búrány (Menougong, a szünetben), Fótyik, Hegedüs D., Gévay – Kiss M., Farkas B. – Pilibaitis, Bognár I. (Petneházi, 64.), Balajti (Olasz D., 72.) – Harsányi
Kaposvár: Ranilovic – Okuka, Zámbó B., Kovács O., Lucas – Addo (Jánvári, 71.), Bőle – Balázs B., Babic, Thian (Oláh L., 61.)- Markus (Haruna, 78.)
g.: Thian (2.), Markus (4.), Baázs B. (59.) ill.: Harsányi ((90., 11-esből)
s.: Gévay (57.) ill.: Thian (36.), Markus (44.), Lucas (85.), Ranilovic (87.)
kiállítva: Ranilovic (90., lerántotta Olaszt a büntetőterületen belül)