A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A Hamburger SV együttese igen rossz passzban van, újabb vereséget szenvedtek a Bundesligában. Az észak-német csapat szezonját egy holland kell, hogy megmentse.
Thomas Schaaf nemet mondott a HSV kispadjára, Bert van Marwijk azonban elvállata a munkát. Thorsen Fink edző menesztése után így egy holland veszi át a Hamburg irányítását, nem is akármilyen! A 61 esztendős tréner a Feyenoord csapatával ért el a kétezres évek elején kisebb-nagyobb sikereket, többek között UEFA Kupát is nyertek. A holland válogatott szöveségi kapitánya is volt Marwijk, a 2010-es Világbajnokságon a döntőig vezette a naracsmezeseket, ahol a spanyolok ellen kaptak ki. 2010-ben az év edzője lett hazájában az ősz mester.
Marwijk egy éve munka nélkül. Most visszatér Németországba. A helyszín nem lesz ismeretlen számára, hiszen két esztendőn keresztül kormányozta a Borussia Dortmundot – őt váltotta Jürgen Klopp.
“A HSV közvetlenül Thorsten Fink edző menesztése után felhívott. Aztán összeültünk még a héten. Elmondtam, mit tudok ajánlani, ők elmondták, mit akarnak. A szerződés két évre szól, egy évves hosszabbítási opcióval. Hamburg egy fantasztikus város. A HSV egy csodás csapat, nagy hagyományokkal és szép stadionnal. Vasárnap reggel megyek Hamburgba.” – mondta a NOS nevű televíziónak Marwijk.
A Hamburg a hétközi Német Kupa fordulóban a Grether Fürth ellen játszik, a bajnokságban Marwijk új csapatára majd az Eintracht Frankfurt vár a hétvégén.
Kostyál Balázs
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…