Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videó: Marozsán duplázott! – Kilenccel nyertek a németek!

Ugyan előzetesen tisztelettel, sőt némi bizonytalansággal tartott Silvia Neid, német szövetségi kapitány az orosz válogatottól, a hölgyek „Nationalelfje” végül könnyed játékkal fektette két vállra ellenfelét.

Pedig az orosz válogatott sem lebecsülendő ellenfél, az igenis színvonalas bajnokságukból is 1-2 csapat is mindig résztvevője a Bajnokok Ligája elitmezőnyének, míg a „Szbornaja” ott volt a legutóbbi, svédországi Európa Bajnokságon is, bár ott nem ért el kimagasló eredményt.

A két csapat tegnap kezdte meg a világbajnoki selejtező sorozatot, amely arról dönt, hogy kik szerepelhetnek majd 2015-ben, Kanadában, a legnagyobb seregszemlén. A Cottbus-ban rendezett meccset több mint 10 ezer néző tekintette meg a helyszínen. A hazai EB címvédő pedig már az első féldiőt 4-0-val zárta, hogy a második 45 percben tovább ötöt tegyen hozzá, kialakítva a bizalomgerjesztő 9-0-s végeredményt. Tették mindezt a németek úgy, hogy elvileg az oroszok voltak beharagozva számukra, mint a rájuk legveszélyesebb gárda. A kilenc találatból egyébként az 1. FFC Fraknfurt EB győztes játékmestere, Marozsán Dzsennifer is kivette a részét. A magyar származású lány két gólt is szerzett, és egy gól passzt is kiosztott a találkozón.

Németország – Oroszország 9-0 (4-0)
Gólszerzők: Sasic (22. perc), Keßler (25., 85.), Marozsán (26., 38.), Bajramaj (73.), Leupolz (76.), Goeßling (80.), Schmidt (87.)

Íme Marozsán két gólja, egyik nagyobb mint a másik (3:20-tól érdemes a megtekintés):

Egyéb érdekes selejtezős eredmények:
Macedónia – Románia 1-9
Svédország – Lengyelország 2-0
Anglia – Fehéroroszország 6-0
Ausztria – Bulgária 4-0

Balogh József