Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ez lenne a szerethető? – egy vébéselejtező margójára

Továbbra is nehezen találhatók szavak a válogatott tegnap esti teljesítményére. Bukarestben a lélektelenség miatt a becsület lett oda, Amszterdamban már nem volt mit elveszteni.

Futballunk millió sebből vérzik, és ez nem csak a válogatottra értendő. Klubcsapataink kiesése a nemzetközi kupákból mélyütéssel ért fel, majd ami következett a világbajnoki selejtezőkön Romániában és Amszterdamban megmagyarázhatatlan. Egyszerűen gyalázat! Nagy bajok vannak a honi labdarúgásban, és nem csak a kirakatban, hanem a hátországban, legfőképp az utánpótlásban, a kiválasztásban.

Nem szeretjük a ha-val kezdődő mondatokat, de ha ez a katasztrófális bukás nem nyitja meg az illetékesek szemét, akkor semmi. Sürgős változások kellenek minden szinten. Csak az a baj, hogy ’86 óta egyre mélyebb – már nem is kátyú, de nem is gödör – a katlan, amelyből kimászni nagyon-nagyon nehéz.

Sajnos ki kell mondani, a magyar labdarúgásban, legalábbis a profiban nincs jövőkép. A múltjából él, pedig csak a jövőnek dolgozva lehet eredményeket elérni. Hol vannak a tehetséges fiatalok? Mutatóban akad egy-kettő, aki tényleg a játék öröméért focizik, ám láthattuk, hogy az utánpótlás válogatott is mire ment jegyzettebb csapat ellen. Nehéz higgadtnak maradni ebben a helyzetben.
Sajnáljuk azon keveseket, akik még szurkolnak, illetve áldoznak erre a lélektelen válogatottra is.

Egyet aludva a történtekre nem csak a kapitány hibája, hogy idáig jutottunk. A játékosok többsége nem tudja átérezni, mit jelent címeres dresszben, a hazájáért futballozni. A motiválatlanság és az ígérgetés korát éljük. Kijutunk ide, kijutunk oda, esélyesek vagyunk, de végén mégis rajtunk röhög a fél világ. Lesüllyedtünk San Marino, Andorra, Luxemburg és még ki tudja milyen válogatottak szintjére.

Azt ígérték, egymásért is fognak küzdeni, meghalnak a pályán. Ehhez képest a legjellemzőbb kép, ami bevillan a tegnapi meccsről: széttárt karok a gólok után, üveges tekintetek. Még Devecserit is csak Robben vigasztalta. Hol vannak ilyenkor a társak, hogy lelket öntsenek a védőbe?

Konklúzióként: Itt oly mindegy, ki lesz a kapitány, ha nincs normális merítési lehetőség. Kilenc mérkőzés, kilenc különböző felállás ebben a sorozatban, ezt még egy erősebb válogatott sem bírná el, és itt nem az elitre gondolok, igaz ez sem mentség a tegnapi gyalázatra. Teljesen új alapok kellenek. Aki a magyar futball közelében, a futballból élőknek minden tisztségükről le kell mondaniuk, és elmenni nyugdíjba. Jöjjenek a fiatalok. Mind szakembergárdában, mind játékosként. 1986 óta a környékbeli országok többször is ott voltak világversenyeken, még az olyan jugoszláv utódállamok is esélyesebbek, mint a mindössze hét éve független Montenegró.

Kedden még van egy mérkőzés, de ne alakuljanak úgy az eredmények, hogy vissza tudjunk kapaszkodni a pótselejtezős helyre, mert érdemtelenül lennénk ott.

Három mérföldkő a válogatott életében, amely egyre mélyebb sírt ásott: 1986. Mexikó, 1997. Jugoszlávia, 2013. Hollandia

Gavalovits Sándor