Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német válogatott kapust akar a Schalke és a Gladbach

A Hannover 96 kapusa több Bundesliga csapat érdeklődését is felkeltette, de a Szigetországból is vinnék a német portást.

Ron-Robert Zieler szerződése 2015-ig szól a Hannover 96 együttesével. A kontraktus magába foglal egy kivásárlási árat, amely a nyáron lép érvénybe, ennek értelmében Zieler 8 millió euró fejében távozhat a sachseni alakulattól. A 24 esztendős kapuvédő remek szezont játszik, tagja a német válogatottnak is – a címeres trikót eddig kétszer húzhatta magára.

“Biztos vagyok benne, hogy érdeklődnek felőle más klubok, és ha érkezik egy ajánlat, Rob majd át fogja gondolni, mi legyen. Ez egy intelligens játékoshoz hozzátartozik. Aztán ha mégis mellettünk dönt, annál jobb.” – mondta Dirk Dufner, a Hannover sportigazgatója.

A Bild birtokába jutott információk szerint az FC Schalke 04 az egyik érdeklődő. A gelsenkircheniek első számú kapusa jelenleg Timo Hildebrand, a veterán szerződése azonban a szezon végéig szól, az ő nyomdokaiba léphetne Zieler. A Királykékeknél lényegesen többet keresne mint momentán Hannoverben és a Bajnokok Ligájában is szerepelhetne. A másik csapat, aki szerződtetné Németországból az a Borussia Mönchengladbach. A Csikók akkor igazolnák le, amennyiben az FC Barcelona elviszi Marc-André ter Stegen kapust. A magazin egy harmadik csapatot is megemlít, amely szívesen soraiban tudná a Kölnben született portást, ez név szerint az FC Liverpool.

De mit akar Zieler? Gunther Neuhaus, a kapus ügynöke így látja a helyzetet: “Természetesen el tudja képzeni Ron, hogy hosszabbítson. A Hannovernél lett Bundesliga-kapus, jól érzi itt magát. De még korán van a döntéshez.”

Kostyál Balázs