Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Az Europa Liga harmadik körében nem igazán bírtak egymással a csapatok. A Genk nem tudott mit kezdeni osztrák ellenfelével, a Freiburg és a Sevilla is ikszelt.
A Genk számított a találkozó esélyesének, az ellenfél az osztrák Rapid Wien volt. Az első húsz percben a vendégek játszottak jobban, sok veszélyes helyzetet is kialakítottak. A hatékonyabb viszont a belga együttes volt, akik egy szabadrúgásból legurított labdát vágtak a jobb felső sarokba, ezzel a látványos találattal vezettek is a félidőben. A második játékrész már nem volt olyan helyzetekkel tarkított, a dominánsabb csapat az osztrák volt. A sok munkának meg is lett a gyűmölcse: Thomas Schrammel bal szélről érkező beadását a mindössze 19 esztendős osztrák tehetség, Marcel Sabitzer bólintotta a kapuba.
A csoport másik mérkőzésén a Dinamo Kiev behúzta a kötelezőt a svájci Thun ellen. Az ukránok Yarmolenko révén szereztek vezetést az első félidőben, majd a tércsélcsere után újabb két találatot szereztek, így magabiztos győzelmet arattak haza közönségük előtt.
KRC Genk – SK Rapid Wien: 1-1
Gólszerzők: Gorios 21. ill. Sabitzer 82.
Dinamo Kiev – FC Thun: 3-0
Gólszerzől: Yarmolenko 35. Mbokani 60. Gusev 78.
A G csoport állása 3. forduló után:
1. Genk: 3 2 1 0 4:2 7 pont
2. Dinamo Kiev: 3 1 1 1 5:3 4 pont
3. Thun: 3 1 0 2 2:5 3 pont
4. Rapid Wien: 3 0 2 1 3:4 2 pont
A német SC Freiburg nem bírt a papíron gyengébb ellenfelével. A vezetést a hazai csapat szerezte meg a cseh Darida révén, a második félidőben viszont sikerült az egyenlítés az Estorilnak. A Sevilla Csehországba tett látogatás, nem a várt eredménnyel tér majd haza. A Liberec otthonában ugyanis hátrányba kerültek, bár a labda a találkozó nagy részében náluk volt és több helyzetet is dolgoztak ki ellenfelüknél. Egy kiállítás a cseh csapatál, majd egy hajrában szerzett gól spanyol részről egy döntetlent jelentett a végén.
Slovan Liberec – Sevilla: 1-1
Gólszerzők: Rabusic 28. ill. Machin 88.
Kiállítva: Kovar 78. (Liberec)
SC Freiburg – Estoril: 1-1
Gólszerzők: Darida 11. ill. Seva 53.
A H csoport állása 3. forduló után:
1. Sevilla: 3 2 1 0 5:2 7 pont
2. Liberec: 3 2 1 0 5:4 4 pont
3. Freiburg: 3 0 2 1 3:5 2 pont
4. Estoril: 3 0 1 2 3:5 1 pont
Kostyál Balázs
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…