Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Megkezdte összetartását a női nemzeti csapatunk, amely szombaton késő délután Ausztriával, jövő csütörtökön pedig Bulgária ellen játszik világbajnoki selejtezőt. Vágó Attila kapitány és a játékosok is bizakodóak.
A mieink eddig tizenkétszer játszottak az osztrákokkal, és ebből hét alkalommal a magyar hölgyek hagyták el győztesen a pályát. Kétszer döntetlen született, míg háromszor a „sógornők” örülhettek. Az összesített gólkülönbség is a mi javunkra billen, hiszen huszonkilenc lőtt gólra mindössze tizenhárommal feleltek eddig a piros-fehérek. AZ első összecsapásra huszonhat éve került sor, akkor, 1987. június 27-én 5-1-es magyar siker született.
Vágó Attila szerint nehéz mérkőzés lesz, de a rangsorolás ellenére bízik a pályára lépőkben. Az osztrákok a harmadik, míg a mieink a negyedik kalapból kerültek a csoportba, ellenben a világranglistán mindössze három hely választja el a két együttest egymástól. „Csodát nem szabad várni a sorozat előtt, mert vannak nálunk jóval erősebb riválisok a csoportban, de szeretnénk előrelépni, és ehhez a nálunk magasabban jegyzett csapatoktól is pontot, pontokat kell elvenni – mondta el a kapitány az mlsz.hu-n. – Az osztrákokat előttünk rangsorolják, ezért erőn felül kell teljesítenünk a győzelemhez, de bízom benne, hogy hazai pályán lehet esélyünk a sikerre. Ellenfelünk keretében több Bundesliga-játékos is található, a csapat erejét jól mutatja, hogy szeptemberi vb-selejtezőjén közel járt a győzelemhez a finnek otthonában, végigtámadta a meccset, de az északiak két szögletből két gólt szerezve végül győzni tudtak.”
Arról se feledkezzünk meg, hogy Ausztria is viszonylag fiatal együttessel képviselteti magát, miután a 2010-es U19-es EB-n szereplő együttesre épül a válogatottjuk.
A játékosok is bizakodva várják a mérkőzést, bár hiányzó akad: Vágó Fanny combsérülése még nem jött rendbe, Demeter Réka pedig továbbra is megfázással küszködik, így mindketten kihagyták az eddigi edzéseket. Mindennek ellenére a társaság együtt van, összekovácsolódtak a hölgyek.
A futballisták várakozásait az MLSZ TV-n keresztül osztjuk meg:
A találkozóra a belépés természetesen ingyenes, azonban aki nem tud jelen lenni, az az MLSZ TV-n élőben követheti nyomon az összecsapást. A mérkőzés 17 órakor kezdődik a kispesti Bozsik stadionban. A Fociclub.hu élő, szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a helyszínről.
Gavalovits Sándor
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…