Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
Jonathan dos Santos a hét közben súlyos térdsérülést szenvedett a Barcelona edzésén. A mexikói középpályásról az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy közel 6 hónapot kell majd kihagynia!
Jonathan dos Santos nagyon örült annak, hogy a nyáron kinevezett vezetőedző, Gerardo Martino igényt tartott a szolgálataira. A sokáig a távozás gondolatával kacérkodó mexikói középpályás újjult erővel vetette bele magát a munkába Barcelonába. Dos Santos 3 idei bajnokin már szerepelhetett is, ami a korábbi évek átlagát nézve igen jónak mondható a számára.
Csakhogy a 23 éves játékos félő, hogy megragad a 3 lejátszott bajnokinál; ugyanis a Barca egyik edzésén megsérült. Az orvosi vizsgálatok pedig kiderítették, hogy nagyobb a baj, mint azt várni lehetett; hiszen dos Santos térdsérülése körülbelül 6 hónapra pályán kívülre juttatja majd a tehetséges futballistát. November hónap elején pedig még egy atroszkópos térdműtétre is szükség van dos Santos esetében, derül ki mindez a Barcelona közleményéből.
Így a mexikói Közel fél évig biztosan a pályán kívülről nézheti csapattársait. Sajnos az sem elképzelhetetlen, hogy rámegy az egész szezonja majd a felépülésre.
Nagy Ákos
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!