Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az El Clásico taktikai szemmel

Valószínűsíthető (és ebben azt hiszem, mindenki egyetért), hogy fölényben fognak majd játszani Messiék. Gyorsan járatják majd a labdát, kérdés, hogy a Xavi-Iniesta párost mennyire fogja tudni kikapcsolni a Real középpályás sora, valamint az is, hogy mennyire tudják majd tartani Messit és az új szerzeményt, Neymart, akivel minden bizonnyal meg fog gyűlni a baja Arbeloának vagy Carvajalnak, hacsak Ancelotti nem húz egy váratlant és teszi ki a jobb szélre Ramost (de ez a Varane-Pepe belső védőpáros instabilitása miatt elég valószínűtlen). Tehát a Ramos-Varane belső védők próbálják majd útját állni Messiéknek. A bal szélen Marcelo próbálja majd megfékezni Sánchezt és a mögüle a szélről befelé mozgó argentin zsenit, kérdés, ez mennyire sikerül majd a brazil bekknek (Varane besegítése nagyon esélyes). Messi befelé cselei, beindulásai a résekbe sok fejtörést fognak okozni a Real védelmének, tehát alaposan fel lesz nekik adva a lecke (melyik védelemnek nem). A védekezését nem tolhatja fel túlságosan a fővárosi együttes, hisz ez területet adna a Barca gyors támadóinak, ugyanakkor a kapuhoz közeli védekezés az átlövések, az üresbe bemozgások és a folyosókba bejátszások, valamint az egy-egyek és pontrúgások miatt lehet nagyon veszélyes, ezért kell majd Ancelottinak megtalálnia a védekezés vonalát valamint az egyensúlyt a középpálya és a védelem között, ami nem lesz egyszerű feladat. Majdhogynem ez lehet a kulcsa a jó szereplésnek a Camp Nouban. A kaput ezúttal is a jó formában levő Diego Lopez fogja védeni, Iker Casillas tehát a kispadról izgulhatja majd végig a rangadót.

Ugyanez a másik oldalon: Valdés a kapuban, előtte pedig az Alves-Puyol-Piqué/Mascherano-Adriano négyes fogja állni a madridi rohamokat, elsősorban Cristiano Ronaldoét, akinek nagyon megy a Klasszikusokon, az utóbbi hat meccsen nyolcszor zörgette meg a katalánok hálóját. Mivel a francia Karim Benzema formán kívül futballozik, elképzelhető, hogy a fiatal, agilis, saját nevelésű (de még nem igazán Real szintű) Morata fog kezdeni, akinek minden bizonnyal a labda megtartása és megjátszása (elsősorban CR felé) lesz majd a fő feladata. (Ha ő kezd). Kérdés Bale játéka, elvileg kezdő lesz, és a jobb szélen fog farkasszemet nézni Adrianoval, míg Alvesnek jut majd Ronaldo. Bale-re azt mondják egydimenziós játékos, ezzel némiképp lehetne vitatkozni, DiMaríához hasonlóan a gyors megindulásokon túl a befelé cselezés és onnan a kaput eltaláló lövései rendre veszélyesek voltak és gólokat is eredményeztek korábbi csapatában, a Tottenhamben. DiMaríával ellentétben akár még csatárt is tud játszani. Ezen kívül Ronaldoval mérkőzés közben oldalt is cserélhetnek és akkor alapvonali játékosként ballal életveszélyes beadásokat küldhet a kapu előterébe. (Bár ez igaz DiMaríára is, habár ő a jobb szélen jobban szeret játszani). Lesz tehát dolga a védőknek a másik oldalon is.

A Busquets-szel megtámogatott középpálya kreativitásban a fővárosi felett áll, ez nem kérdés. Xavi kreativitását évekig csodálta nem csak Barcelona és egész Spanyolország, hanem egész Európa, sőt, az egész világ. Nagyszerű társa van a bal szélről induló, gyors ritmusváltásokra képes Iniestában, akivel valóban a Barcelona motorját és egyben agyát jelentik ők ketten. Ráadásul mögöttük játszik az a Busquets, aki olyan nekik, mint anno Makelele volt a Real Madridban Zidane-éknak. Magyarán, nyugodtan kreatíkodhatnak, és ha néha homokszem csúszik a gépezetbe (labdavesztés), Sergio megoldja. Azonban a kataánok tolódása a labdás játékos felé, a területszűkítések, az ellenfél játékosának körülzárása egyrészt megkönnyíti a védekező középpáláys játékát, másfelől nagyfokú összehangot és csapatjátékot igényel, sok mozgással. És ebben erős még mindig ez a mai Barcelona. Kérdés, hogy ugyanaz a belső védekező hármas, Khedira-Modric-Illarra állja-e majd útját a katalán agytrösztöknek, mint tették azt a Juventus ellen az első félidőben elég hatékonyan, vagy kiveszi Ancelotti mester az egyiket, mivel Isco-t egy ilyen meccsen nem kezdetni már-már szentségtörésnek számítana. Isco a jövő spanyol futballistája (vagy már a jelené) akinek a szerepe egy technikás csapat ellen megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor a fentebb vázolt középpálya-védelem összehangoltság inkább a három védekező középpályást részesíti előnyben. (Az olasz tréner a Juve elleni meccs után azt nyilatkozta, hogy az Illarra-Khedira páros jól működik, tehát, ha Isco kezdene, akkor valószínűleg Modric padozna a baszkkal és a némettel szemben.) Khedirát sokan lassúnak és körülményesnek tartják, ami igaz is, ő egymaga képtelen lenne megállítani a Xavi-Iniesta párost, nem beszélve az ördöngösen cselező Messiről, de nyugodtan idevehetjük a fiatal, brazil Neymart (akiről eddig nem sok szó esett; tehetsége vitathatatlan, nem véletlenül versengett érte a Madrid is, ám ő végül a Barcelonát választotta és holnap nyílván kettőzött erővel fog futballozni) és Sánchezt is. A német mellé tehát kelleni fog egy jól játszó Illarramendi.

A Barca tehát a saját játékát fogja játszani, amit már hosszú évek óta megszokhattunk tőlük. De ahogy Puyol fogalmazott, túlságosan nem mászhatnak majd rá a Madridra, mert ha kinyílnak, azt a Real gyors szélsői könyörtelenül kihasználhatják egy kontrával. A katalán csapat szemernyit nem gyengült az évek során, de ahogy a barcelonai lapok fogalmaznak, ez a meccs lesz az, ami a csapat versenyképességéről fog dönteni, mert az elmúlt években, ha a Barca legyőzte ősi riválisát, akkor a BL-ben sem találtak legyőzőre. A Madrid formálódik Ancelotti mester kezei alatt. Szakemberek, újságírók egyöntetűen állítják, idő kell az olasz szakembernek, és akkor az eredmények is jönni fognak. Nem véletlenül nyert bajnoki címeket és BL-t korábbi csapataival.

Szombaton este nyolc órára minden kérdésre választ kapunk.

Balinho