Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy újabb Klasszikus felvonás – promo videóval

2013. október 26-án, szombaton, 18 órai kezdettel rendezik a Spanyol Labdarúgó Bajnokság (La Liga) 10. fordulójának slágermérkőzését, az FC Barcelona – Real Madrid csúcsrangadót, vagyis az El Clásico-t. A mérkőzést a Sport2 TV élőben közvetíti.

Ez lesz a 226. egymás elleni találkozója a két sztáralakulatnak és a 167., ami a bajnoki mérkőzéseket illeti. Az eddig lejátszott La Liga meccsekből 70-szer a Real Madrid, 64-szer pedig a Barcelona diadalmaskodott. A legutóbbi idényben a katalánok nem bírták legyűrni ősi riválisukat, Madridban 2-1-es vereséget szenvedtek, míg odahaza 2-2-es döntetlennel vonulhattak zuhanyozni a fiúk. Sőt, ha ehhez hozzávesszük a Spanyol Király Kupa és a tavaly nyári Szuperkupa mérkőzéseit is, akkor a Barcelona az utolsó öt klasszikuson nem tudta legyőzni a Real Madridot.

Kilenc forduló után Gerardo Martino alakulata vezeti a bajnokságot, egy ponttal a másik madridi csapat, az Atletico, hárommal pedig a királyiak előtt. Bár még a szezon elején vagyunk, ez az összecsapás, több mint egy mérkőzés, ezért a játékosokat külön nem is kell majd motiválnia egyik szakembernek sem. Az eddig mutatott játék, a forma és a hazai pálya a Barca mellett szól, de a fővárosiak edzője, Carlo Ancelotti nagy taktikus, mint az olasz edzők általában. Talán a mostani mérkőzés előtt nem érezni annyira a katalán hegemóniát, mint ahogy az jellemző volt korábban a Guardiola-érában, ettől függetlenül a fogadóirodák is a hazai együttest tartják esélyesebbnek. Mindkét edzőnek értelemszerűen ez lesz az első Klasszikusa és most feszülnek egymásnak először.

A csapatok jól hangoltak a szombati összecsapásra, a Barcelona 1-1-es döntetlent ért el a San Siro-ban az AC Milan vendégeként, és vezeti csoportját, két ponttal megelőzve az olasz együttest, míg a Real Madrid vitatható bírói döntéseknek köszönhetően tartotta otthon a három pontot a Juventusszal szemben (2-1), és száz százalékos teljesítménnyel, imponáló gólaránnyal (12-2) elsők a négy pontos Galatasaray előtt. (a Juve csak harmadik két ponttal)

Várhatóan mindkét együttes a legjobb összeállításában lép pályára szombaton a Camp Nouban, tehát mindkét edző nagy valószínűséggel erre a derbire felhagy majd a rotációval, azonban, hogy kinek (elsősorban a szurkolóknak) mi a legjobb felállás, arról megoszlanak a vélemények. Ami biztos, hogy Dos Santos kihagyja a klasszikust, mert a szerdai tréningen térdsérülést szenvedett és hat hónapra kidőlt. Puyol és Bale viszont ott lesznek, hogy kezdőként-e, arról még korai lenne bármit is mondani. Puyol természetesen szeretne kezdeni és a sajtóhírek is arról szólnak, hogy helye biztos a Barcelona szombati kezdőcsapatában, a kérdés csupán az, hogy Mascherano vagy a kisebb sérüléssel bajlódó Gerard Piqué párja lesz majd a védelem tengelyében. A másik oldalon Ancelotti azt nyilatkozta Bale-ről, hogy bár kondicionális problémái voltak, már készen áll arra, hogy kezdőként pályára lépjen a Nou Campban.

Nagy mérkőzésre van kilátás, hatalmas taktikai csatával, Barca rohamokkal és labdajáratással, madridi kontrákkal és komoly koncentrációt igénylő középpályás szűréssel a fővárosiak részéről az előzetes vélemények alapján. Mindkét oldalon van 1-1 játékos, akitől leginkább tartanak, ők pedig Messi és Ronaldo, akiknek kifejezetten jól megy az El Clásicok-on. Igazi hat pontos meccs, ahogy mondani szokás, és nevető harmadik lehet az Atletico Madrid, ha a klasszikus döntetlennel zárul, a Matracosok pedig vasárnap este hazai pályán legyőzik a Betist.
Nem beszéltünk még a játékvezetőről, a meccset Undiano Mallenco vezeti majd, ez lesz a spanyol sípmester nyolcadik El Clásicoja (az eddig hét meccsen mindkét csapat háromszor nyert egy döntetlen mellett), legutóbb a 2011-es Copa del Rey döntőjét dirigálta, ahol egyáltalán nem unatkozott (érzelmektől túlfűtött, helyenként szép futballt is hozó, hullámzó mérkőzésen CR7 felhőfejesével nyert a Real 1-0-ra a hosszabbításban).

Hamarosan kezdődik tehát az újabb felvonás, ami, reméljük, ezúttal szép cselekről, pazar megoldásokról, gólokról és nem a bíróról fog szólni.

Aki fogadna a meccsre:
FC Barcelona – Real Madrid H 1.80 D 3.30 V 3.95

Várható kezdőcsapatok:
FC Barcelona: Valdés – Alves, Puyol, Piqué,/Mascherano, Adriano – Xavi, Busquets, Iniesta – Sánchez, Messi, Neymar
Real Madrid: López – Arbeloa, Ramos, Varane, Marcelo – Khedira, Isco, Illarramendi – Bale, Benzema, C. Ronaldo

Balinho