Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
A magyar pontvadászatban szombaton folytatódtak a meccsek, a rossz formában lévő Ferencváros a Mezőkövesd ellen játszott, Pécsre látogatott a Kaposvár.
A Ferencváros az előző három találkozóján nem tudott győzni, így bizakodhatott a Mezőkövesd, akik szintén nincsenek jó passzban. A hazai csapat nem játszott jól, az első játékrész végén meg is szerezte a vezetést a vendég együttes, Szalai Vilmos volt eredményes egy pontrúgást követően. A második félidőre kissé lendületesebben jött ki az FTC, egalizáltak is a zöld-fehérek. A találat egy szöglet után érkezett, Ulysse Diallo fejelt éles szőgből a hálóba.
A Pécs és a Kaposvár egyaránt pocsék formában van. Az áttörés azonban a hazai csapatnak sikerült. Az első játékrészben nem született találat, röviddel a térfélcsere után azonban metört a gólcsend: Szatmári vette be a vendég Kaposvár hálóját. A következő találatra egy jó negyed órát kellett váni, Koller révén növelte előnyét a Pécs. A hajrában bebiztosította a három pontot a baranyai-alakulat, ismét Koller szerzett gólt. A vendégek kozmetikáztak az eredményen, de a pontszerzés ezúttal nem sikerült.
OTP Bank Liga 12. forduló, szombat:
Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry: 1-1
Gólszerzők: Diallo 67. ill. Szalai 41.
Pécsi MFC – Kaposvár Rákóczi: 3-1
Gólszerzők: Szatmari 50. Koller 67.,79. ill. Waltner 84.
Kostyál Balázs
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…