Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmundi győzelemmel zárult a Ruhr-vidéki rangadó – videóval

A Schalke – Dortmund párosítás hosszú évtizedek óta komoly presztízscsatákat hozott és ez nem volt másképp ezen a szombat délutánon sem: a 10. forduló rangadóját megérdemelten nyerték meg a vendégek.

Az ezúttal Gelsenkirchenben megrendezett összecsapásnak a szakértők többsége előzetesen a BVB-t tartotta esélyesnek, ám egy igazi rangadóhoz hasonlóan e két csapat párharcáról sem lehet biztosan tudni, ki örülhet majd a lefújást követően. Hiába várta ugyanis a Schalke az ötödik, a Dortmund pedig a második helyről a meccset, s volt nyolcpontos előnye a sárga-fekete mezeseknek a „királykékekkel” szemben, nem lehetett kizárni a hazai siker lehetőségét sem.

Ennek ellenére Jürgen Klopp legénysége vette igen gyorsan magához a kezdeményezést és kétséget sem hagyott afelől, hogy bizony a három pontért utaztak a Veltins Arénába. Ennek megfelelően nem jelentett meglepetést, hogy egy formás akció végén Patrick-Emerick Aubameyang közelről betalált, s megszerezte övéinek a vezetést. Kulcsmomentum volt ennél a támadásnál, hogy Kevin Großkreutz tovább tudta tenni a labdát, ezt követően már nem volt nehéz dolga Marco Reusnak, hogy középen kihagyhatatlan helyzetbe hozza a gaboni válogatott támadót.

Ezt követően igyekezett többet mutatni a Szalai Ádámot végig a soraiban tudó Schalke, ám a lehetőségeik sokáig kihasználatlanul maradt, pedig félórányi játék után óriási esélyt kapott az egyenlítésre: Kevin-Prince Boateng tizenegyesét azonban hárította a korábbi csapattárs, Roman Weidenfeller.

Ami nem sikerült a házigazdának, az másodszor is összejött a vendégeknek: egy gyors ellentámadás végén Henrikh Mkhitaryan középre tette a labdát Nuri Sahinnak, s a török középpályás ballal, a baloldali kapufa mellé fantasztikus gólt lőtt. Természetesen az újabb bekapott gól még inkább felpaprikázta Jens Keller „fiait”. S ha már a vendégek vezetőedzőjét említettük, mint kiderült, jó döntést hozott, amikor a 61. percben becserélte Max Meyert, hiszen a mindössze 18 esztendős támadó középpályás ezúttal is meghálálta a bizalmat: alig egy perccel a pályára lépése után, a dortmundi kapu előtti kavarodás során elé került a labda, s nem is hibázott.

Szalaiék vesztére azonban Jürgen Kloppnak is volt egy remek húzása, hiszen a 71. percben behozta Jakub Blaszczykowskit, s a lengyel középpályás három percen belül remek gólt lőtt. Történt ugyanis, hogy a saját tizenhatosánál labdát szerzett a Dortmund, majd mintegy hetvenméteres szólót mutatott be Henrikh Mkhitaryan. Ha ez nem lett volna elég, az örmény klasszis az ellenfél kapujának előterében indította a remek helyzetben lévő, Kuba becenévre hallgató futballistát, aki miután a tizenhatoson belül még meg is tolhatta a labdát, kilőtte a bal alsó sarkot.

Összességében megérdemelten nyert a tavalyi BL-döntős, hiszen a meccs nagy részében az ő akarata szerint alakult az összecsapás, de amennyiben néhány kulcsmomentum másképp alakult volna – elég például Boateng kihagyott büntetőjére gondolni -, talán az az ütközet végkimenetelét is befolyásolta volna.

Schalke 04 – Borussia Dortmund: 1-3 (0-1). Gólszerzők: Meyer (62.), ill. Aubameyang (14.), Sahin (51.), Blaszczykowski (74.).

Schalke 04: Hildebrand – Aogo, Matip, Höwedes, Uchida – Kolasinac (Jones, 75.), Neustädter – Fuchs (Meyer, 61.), Draxler, Boateng (Clemens, 82.) – Szalai.

Borussia Dortmund: Weidenfeller – Schmelzer (Durm, 46.), Hummels, Subotic, Großkreutz – Sahin, Bender – Reus (Hofmann, 89.), Mkhitaryan, Aubameyang (Blaszczykowski, 71.) – Lewandowski.

Szerző: Budai Levente