Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Megszakadt a Diósgyőr remek sorozata, odahaza nyert a KTE

Két mérkőzés maradt estére, a legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásra került sor legkésőbb Szombathelyen. A Haladás az elmúlt hét meccsét kapott gól nélkül megnyerő Diósgyőrt fogadta. A másik meccsen Bekő Balázs legyőzte elődjét.

Hiába szerzett gyorsan vezetést a Paks, Bekő Balázs csapata még az első félidőben megfordította, majd meg is nyerte a találkozót a tolnai csapat ellen. De menjünk sorjában. Simon Attila kezdte a helyzetek kihagyását, a góllista éllovasa melléfejelt. Alig két perccel később Nagy Olivér lőtt az oldalhálóba, ám a hetedik percben már nem hibázott a középpályás. Három védőt is átvert, majd öt méterről a kapuba lőtt.
A Kecskemét ezután el kezdett ébredezni, és egyre többször jutott el a paksi kapuig. Előbb Gyagya Attila, majd Balázs Zsolt előtt adódott lehetőség, azonban ekkor még védeni tudott Csernyánszki, ám a 26. percben Savic szabadrúgása után a védő fejelt a zöld-fehérek kapujába. Alig tíz perccel később már a hazaiaknál volt az előny, szöglet után Gyagya tette vissza Póti elé, aki közelről lőtt Csernyánszki hálójába. A második félidő közepén Vukasovic bebiztosította a lilák győzelmét.

Kecskemét – Paks 3-1
g.: Gyagya (26.), Póti (35.), Vukasovic (58.) ill.: Nagy O. (7.)

Szombathelyen az utóbbi egy hónapban veretlen Diósgyőr vendégeskedett. Remek iramban kezdtek a csapatok, és szerencsére ez kitartott a végéig. Mindkét kapu sokat forgott veszélyben, és ennek igazságosan elosztva négy gól a következménye. A vendégek szereztek vezetést, Abdouraman révén. Majd Nagy Gábor egyenlített egy remek támadás végén. A második félidőben fordított a hazai csapat, a hajrában pedig ismét Abdouraman volt eredményes. A hangulatra sem lehetett panasz. Ezzel a miskolciak továbbra is őrzik második helyüket a táblázaton, miután a Loki botlott. A miskolciak 671 perc után kapituláltak hátul, ezzel eddig a leghosszabb sorozatot produkálták az utóbbi négy szezonban.

Haladás – Diósgyőr 2-2
g.: Nagy G. (24.), Németh M. (61.) ill.: Abdouraman (11., 89.)

Gavalovits Sándor