Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Lazio siker a forduló zárómeccsén- tabella, eredmények

A Seria A kilencedik fordulójának záró mérkőzésén a római gárda a Cagliari együttesét fogadta harmincezer néző előtt a Stadio Olimpicoban. Vladimir Petkovic vezetőedző csapata öt forduló óta nyeretlen, de egy győzelem esetén a hetedik helyre ugorhatnának, ami biztosan jót tenne a kék-fehér híveknek is, akik az együttes jelenlegi mélyrepülését biztosan nem fogják sokáig jó szemmel nézni.

Lazio – Cagliari 2-0 (0-0)
G: Klose (52.), Candreva (55.-büntető)

Ugyanez igaz a Cagliari együttesére is, amely egy ponttal van lemaradva a fővárosiaktól, és egy idegenbeli győzelem szintén a bűvös hetedik helyre repíthetné a csapatot. Nos, az eseménytelen első félidő után ez az előkelő helyezés elég távolinak tűnt mindkét csapat számára. Egy-egy helyzet volt mindkét oldalon, illetve egy csere a vendégeknél a találkozó negyvennegyedik percében.

A második félidőben aztán bekezdett a Lazio! Előbb Miroslav Klose (aki a negyvenhatodik percben csereként állt be Ederson helyett) fejelt gólt a találkozó ötvenkettedik percében, majd három perccel később büntetőből az az Antonio Candreva növelte a hazaiak előnyét, aki előtte a gólpasszt adta Klosének. A hatvanhatodik percben Perea fejelt kapufát. Közel volt a harmadik gólhoz a Lazio. A hetvenedik percre a Cagliari edzője, Diego Lopez kihasználta mindhárom cseréjét. A vendégek mindent egy lapra feltéve rohamoztak, de csak helyzetecskékig jutottak, gólig nem. Három perccel a rendes játékidő vége előtt a hazaiak is megejtették utolsó cseréjüket, Andersont Cavanda váltotta. Két perc hosszabbítás után Davide Massa játékvezető lefújta a mérkőzést. A Lazio tizennégy pontos és hetedik a bajnokságban. A hétközi fordulóban az AC Milan vendégei lesznek. A Cagliari tíz pontjával a tizenharmadik helyen szerénykedik és szerdán a Bolognát fogadja.

A 9. forduló eredményei:
Sampdoria – Atalanta 1-0
Inter – Hellas Verona 4-2
Napoli – Torino 2-0
Bologna – Livorno 1-0
Catania – Sassuolo 0-0
Chievo – Fiorentina 1-2
Juventus – Genoa 2-0
Parma – AC Milan 3-2
Udinese – AS Roma 0-1

A bajnokság állása 9 fordulót követően:
1. AS Roma 27 pont, 2. Napoli 22 p. (20-6), 3. Juventus 22 p. (18-10), 4. Inter 28 p. (23-11), 5. Fiorentina 18 p, (19-11),… 10. AC Milan 11 p.,…18. Bologna 6 p. (10-22), 19. Sassuolo 6 p. (7-22), 20. Chievo 4 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. G. Rossi (Fiorentina) 8 gól
2. Cerci (Torino) 6 gól
3. Palacio (Inter) 6 gól

Balinho