Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
Hétvégén kényszerű cserét kellett végrehajtania Pintér Attilának, miután Koltai Tamás megsérült a Puskás Akadémia elleni bajnoki első félidejében. Kiderült, hogy a támadónak eltört a talpcsontja. Koltai tegnap át is esett a műtéten.
Koltai nemrég tért vissza sérülése után, és kezdte visszanyerni formáját, mire most újra kiesik a ritmusból. A válogatott támadó rosszul érkezett a talajra, így emlékszik vissza a következményekre: „Egy reccsenést éreztem, és azonnal tudtam, hogy baj van. El sem hiszem, hogy ez velem történik, ahogy játékba lendülnék, újra jön egy sérülés.”
Ágh László, a győri klub orvosi stábjának tagja elmondta: Koltainak a bal lábközépcsontja tört el. A gyógyulás és a rehabilitáció kicsivel több, mint másfél hónapot vesz igénybe, így ősszel már biztosan nem léphet pályára a játékos.
„Négy éve volt már hasonló problémám, de akkor nem kellett műteni. Most komolyabb a gond. A félidőben, amikor bebicegtem az öltözőbe vigasztaltak a társak, már akkor látni lehetett, hogy baj van, mert nagyon bedagadt a talpam. Még ma elvégzik a műtétet, remélem minden rendben lesz, és 2014-ben újra olyan teljesítményt tudok nyújtani, amire büszke lehetek majd. Ehhez persze jó lenne, ha elkerülnének a sérülések…” – mondta el klubja honlapjának a győri csatár.
Gavalovits Sándor
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!