Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Közeledik a november. És napokon belül asztalhoz ül a francia elnök, Francois Hollande, és a professzionális klubokat tömörítő szervezet, hogy megvitassák, milyen kompromisszumos megoldást tudnak találni, a tervezett adóemelések, kegyetlen terhei ellen.
Már hónapok óta húzódó történet, hogy a francia kormány minden magánszemélyt megpróbál úgy megsarcolni, pontosabban azok munkaadóit, cégeket, akik a béreket állják, hogy amely egyén évi 1 millió eurónál többet keres, annak munkáltatója köteles a bér 75%-ának megfelelő összeget, adó formájában befizetni, az állam kasszájába.
Természetesen ez óriási költségekbe verné, a már így is kisebb országok költségvetésével vetekedő él-klubokat. A szakértők számításai szerint ez a súlyos adóbehajtás összesen 10 klubot érintene, a Ligue 1-ben igazán kellemetlenül. Álljon itt most az ő névsoruk, zárójelben az évente befizetendő adó összegével: PSG (20 millió), Marseille (8), Lyon (5), Lille (5), Bordeaux (4), Rennes (2) Saint-Étienne (1,5), Toulouse (1), Nice (1), Montpelliére (0,4).
A terhek alól, a Monaco mentesül, pedig ott aztán végképpen úsznak a pénzben. Csakhogy a hercegségbeli csapatra, mivel hivatalosan nem a francia államhoz tartozik, más, sokkal előnyösebb sarcok vonatkoznak.
Jelen állás szerint nagy rá az esély, ha csak nem születik valami megállapodás, az elnök, és a klubok között a közlejövőben, akkor a november végi forduló, sztrájk miatt elmarad, mind az első, mind a másodosztályban.
Legutóbb egyébként a Saint-Étienne elnöke, Bernard Caïazzo emelte fel a szavát, a miatt, a bizonyos 75% miatt. A „Zöldek” vezére szerint a kormány ilyen irányú változtatása nem csak az ő klubjára, de az egész francia futballra veszélyes lenne.
Balogh József
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…