Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A Barcelona edzője, Tata Martino is elismerte, hogy a bíró tévedett az október 26-i összecsapáson. A szakember elmondta, hogy „azokban a szituációkban (meg nem ítélt büntetők) bizonnyal tévedett a játékvezető, de a mérkőzést lejátszották, úgyhogy erre kell koncentrálni.” Hozzátette, nincs gond azzal, ha egy játékos a bírót hibáztatja, ha a labdarúgó úgy gondolja, hogy neki volt igaza.
Mindeközben a Spanyol Bírói Testület vizsgálatot folytat Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos ellen, mert a két játékos élesen bírálta a meccs hevében és a lefújást követően is Undiano Mallenco játékvezetőt. A testület teszi mindezt annak ellenére, hogy a bíró jegyzőkönyve az esetet nem említi.
És ha mindez nem volna elég, a királyiak háza táján sincs minden rendben, ugyanis a fentebb említett két játékos a meccs közben Ancelotti taktikájával sem értett egyet. Ronaldo arra panaszkodott, hogy magára van hagyva, Ramos szerint pedig az egész (taktika) „sz.rt sem ér!” A mérkőzés alatt Pepével többször is pozíciót cseréltek, mert a portugál védő szerint ő jobb lenne a középpályán. Kérdés, mit szólt ehhez utólag az olasz edző? A válasz ez idáig nem látott napvilágot. A szurkolók viszont elégedetlenek a harmadik hellyel, és vajon meddig fog tartani a türelmük? Ezért is lesz roppant fontos a Sevilla elleni mérkőzés.
Balinho
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…