Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Svéd válogatott a Bundesligában

A TSG 1889 Hoffenheim együttese újabb skandináv játékossal erősíti meg keretét, egy norvég válogatott után egy svéd érkezik.

A TSG 1889 Hoffenheim együtteséhez svéd válogatott középpályás érkezik a január folyamán. Jiloan Hamad, aki a Malmö FF csapatkapitánya Svédországban a szezon legjobb játékosa lett, a 22 esztendős futballista statisztikai adatai is kiemelkedőek, hiszen nyolcszor volt eredményes és hat találatot készített elő.

“Jiloan Hamad egy fiatal, feltörekvő és fejlődési potenciállal bíró játékos, aki a képességeit Svédországban már bizonyította. A középpályán több helyen is bevethető és örülünk nagyon, hogy mellettünk döntött.” – mondta Alexander Rosen, a Hoffenheim elnöke.

Hamad így karrierje során először játszik majd külföldön. Szerződése a télig szól – a svédeknél akkor van vége a szezonnak -, így a siensheimi együttesnek nem kell a játékjogáért fizetnie. Hamad egyébként tagja a svéd válogatottnak, eddig hatszor szerepelt a nemzeti csapatban. Neve utal arra, hogy nem csak skandináv felmenőkkel rendelkezik, a Bakuban született futballista iraki állampolgársággal is rendelkezik.

Hamad 126 svéd bajnoki találkozó után hagyja háta mögött Malmö városát, a Hoffenheim együttesénél 2017-ig szóló szerződést szignál.

Kostyál Balázs