Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női válogatott: Kötelező győzelemre várva

Második világbajnoki selejtezőjét játssza Vágó Attila csapata Bulgária ellen csütörtökön délután Kispesten. Az elsőn nem éppen a legjobb játékkal szenvedtek vereséget a hölgyek, ám ezúttal nincs helye a félsznek.

Már a múlt a szombati vereség, és a lányok valamint a szakmai stáb is előre néz, hiszen máris itt a következő feladat. A bolgárok elleni találkozó a kötelező győzelmek sorába tartozik, habár – mint tudjuk – azok a legnehezebbek. Nos, a realitás is azt mutatja, hogy ismét egy sok gólos siker születik, hiszen a korábbi összecsapásokon, mint például az EB-selejtezőkön magabiztos játékkal aratott kiütéses győzelmekkel szerezték meg hölgyeink a hat pontot. Az összesített mérleg is mellettünk szól, ugyanis mindeddig tizennégy alkalommal találkozott a két csapat és nyolc győzelem mellett három döntetlen valamint három vereség a mérleg. Az összesített gólkülönbség is a mi javunkra kedvez: 39-12. Legutóbb alig több, mint egy éve játszottunk a bolgár nemzeti csapattal, és Sopronban 9-0-ra nyertünk. Az akkori gólszerzők: Vágó Fanny (4), Sipos Lilla, Rácz Zsófia (2), Pádár Anita. Azon a mérkőzésen még Kiss László ült a kispadon.

Az osztrákok elleni összecsapás előtt többen is kisebb sérüléssel, illetve betegséggel bajlódtak, az MLSZ tájékoztatása szerint ezúttal mindenki egészséges. A szövetségi kapitány győzelmet vár a csapattól, de nem számít könnyű mérkőzésre.
„Nehéz napokat éltünk meg az osztrákok elleni meccs után, hiszen mindenki többet várt a mérkőzéstől, a játékosok számára is csalódás volt a múlt heti teljesítmény – mondta el Vágó Attila az mlsz.hu-nak. – Tudtuk, hogy jobbak az osztrákok, ezzel együtt jobb játékot vártunk magunktól és szorosabb összecsapásra számítottunk. Az elmúlt napokban fizikálisan és mentálisan is rendbe kellett tenni a társaságot, próbáltunk olyan közös programokat szervezni, amik segítettek a feltöltődésben. Csütörtökön kötelező a győzelem, nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk lesz Bulgária ellen. Tüzetesen feltérképeztük az ellenfelünket, a szakmai stáb tagjaival többször megnéztük őket élőben, valamint legutóbbi meccseik videófelvéteit is kielemeztük. Az osztrákok elleni meccs után mindenkinek hiányérzete volt a játékunk kapcsán, most szeretnénk jó teljesítménnyel, gólokkal megmutatni, hogy tudunk ennél sokkal jobban is játszani.”

A találkozóra csütörtökön 17 órától kerül sor a Bozsik stadionban, a belépés ingyenes. Ugyanakkor aki nem teheti, hogy kilátogasson, az sem marad le a mérkőzésről, hiszen a Sport 1 16.45-től élőben közvetít. Amennyiben a körülmények engedik, a FociClub.hu is élő, szöveges tudósítással jelentkezik a helyszínről.

Világbajnoki selejtező
Magyarország – Bulgária – tv.: Sport 1
Bozsik stadion, 17.00, vezeti: Linn Andersson (Susanne Borg, Mathilde Abildgaard – svédek)
A várható kezdőcsapatok:
Magyarország: Szőcs Réka – Szeitl Szilvia, Tóth II. Alexandra, Demeter Réka, Szabó Viktória – Szabó Boglárka, Csiszár Henrietta – Jakabfi Zsanett, Pádár Anita, Zágor Bernadett – Vágó Fanni
Bulgária: Roksana Shahanska – Radoslava Slavcheva, Nikoleta Boycheva, Veni Sarbinska, Monika Razhgeva – Kristina Petrunova, Liliana Kostova, Lidiya Nacheva, Diana Petrakieva – Borislava Kireva, Velisava Dimitrova

Gavalovits Sándor