Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol Ligakupa: Gigászi büntetőpárbaj, kilenc pár lőtt, míg nem továbblépett a Spurs

Mindkét szerdai Angol Ligakupa meccsen túlóráztak a csapatok, melynek során kialakult a negyeddöntő mezőnye. A Manchester City a hosszabbításban döntött, míg a Spur egy a végletekig kiélezett büntetőpárbajt vívott meg sikeresen, vagy mondjuk úgy szerencsésen.

Newcastle United – Manchester City 0-2 (0-0) – hosszabbítást követően
G: – ill. Negredo (98.), Dzeko (105.)

Igen csak megnehezítette a bajnokaspiráns Manchester City dolgát a a Newcastle United, mely az első félidőben könnyen eldönthette volna a meccset, ugyanis voltak periódusok, amikor igen csak beszorultak a vendégek. A 33. percben a háló is rezdült, a gólt azonban annullálták les címén, hozzáteszem jogosan, így a hazai publikum gyors öröme pillanatok alatt lelohadt. A második félidőben aztán elfáradtak a “Szarkák”, átvette az irányítást a City, azonban gól nem született, így jöhetett a túlóra, melynek mindkét edző “nagyon örült”. Ekkor már nem maradtak el a gólok. előbb Negredo, majd Dzeko is a hálóba talált, ezzel továbblóve a manchesteri alakulatot.

Tottenham – Hull City 2-2 (1-0) – hosszabbítást követően 8-7
G: Sigurdsson (16.), Kane (108.) ill. Friedel (53.-öngól), McShane (99.)

Minden bizonnyal sokáig emlegetik majd a meccset, azok akik látták, ugyanis igazi feledhetetlen élményt hozott a Tottenham és a Hull City összecsapása. A 16. percben Sigurdsson révén a hazaiak jutottak vezetéshez, majd jó házigazda lévén a második félidő elején a Spurs tartotta meccsben a vendégeket egy öngól révén, melyet Friedel követett el. A rendes játékidő 1-1-es eredményt hozott, így következhetett a túlóra, ahol szintén gólváltás történt. McShane révén a Hull szerzett vezetést, míg a túloldalon Kane talált a hálóba. Nem hozott döntést a hosszabbítás, így jöhetett a büntetőpárbaj, mely kissé hosszabbra sikeredett a szokványosnál. Csaknem a második kör indult, mikor kilenc párt követően Elmohamay rontott, ez pedig továbbjutást ért a Spurs számára.

Őszi Ádám